Dtum
Login with Facebookk
1918 | Szeptember

Burgonya csak emberi élelemre fordittassék

Több izben kifejtettük már, hogy ha éppen nem lehetett elkerülni Ausztria lisztellátásához való hozzájárulásunkat és ezzel a hazai fejadagok csökkentését voltunk és vagyunk kénytelenek elszenvedni, akkor legalább ne szemes gabona, hanem liszt alakjában vigyük ki az életet a szomszéd államba s maradjon meg nekünk a malompor, a gyommagvak és a korpa, mint oly takarmányanyagok, melyek a mai hus- és zsirhiány enyhitésére volnának hivatottak.

Szavunk elhangzott a pusztában.
A mezőgazdák részére követelt lisztadagemelésből nem lett semmi s a közel jövő nagyon is gyászos kilátásait elháritani már képtelenek vagyunk, de igenis a bajokat enyhiteni még lehet. De nem tartjuk elégségesnek azt, hogy a közélelmezési miniszter a töktermelésre hivja fel a közfigyelmet s ennek emberi élelmiszer gyanánt való konzerválását legmelegebben ajánlja.

Itt többet kell tenni, itt a burgonyatermésről intézkedő rendeleteket kell azonnal megváltoztatni és pedig ugy, hogy ezen gumósnövény – leszámitva a magnak valót – kizárólag csakis emberi táplálkozásra fordittassék és ezen a réven a fejquóta emelhető legyen, t. i. hogy száritott burgonyaliszt kerüljön a kenyérbe. Igy a kenyér izletes marad – nem mint a kukoricaliszt keverésénél – jól eltartható, nem keményedik meg gyorsan s elég tápláló is.

A szeszgyáraktól, keményitőgyáraktól s egyéb ipartelepektől a burgonya mind elvonandó – még ha ők maguk termelték is – mert kenyeret enni „muszáj”, de pálinkát inni nem kell, sőt azt inni az egészségre káros. 

Azért nem leszünk szesz és pálinka nélkül, tessék a szőlőtörköly és borseprőnek kifőzését minden áron előmozditani – ha kell akár kötelezővé is tenni – nehogy ugy mint még a mult évben is igen sok helyen egyszerüen trágyába ment mind az az értékes nyersanyag, avagy az utakra lett kiöntve a szőlőhegyen.

Tessék szilvából főzni pálinkát, az jobb és egészségesebb, mint a burgonyából készült bundapálinka s ugyis oly nagy szilvatermésünk van ugy nekünk, mint a horvátoknak, bosnyákoknak és az általunk megszállott szerb tartománynak, hogy képtelenek azt mind szilvaiznek vagy aszaltszilvának feldolgozni. (Megvénültem, de ily gazdag szilvatermésre nem emlékezem, mint az idei.) 

A kukoricát pedig hagyjuk a sertések, a marhák hizlalására, hogy legyen husunk s zsirunk kellő minő- és mennyiségben. Ments meg uram minket a kukoricakenyértől, mellyel 3 év előtt 1915-ben tett kisérletek kitörölhetlen szomoru emlékeket hagytak maguk után s a rengeteg mennyiségü megromlott és trágyába és folyókba került megkeseredett tengeriliszt keserüvé tette hazánk lakosainak életét is. Iyenből nem kérünk. 

Ezennel felhivjuk az összes vármegyei gazdasági egyesületeket, az összes gazdaköröket és a gazdákat képviselő Gazdaszövetséget, a Földbérlők Egyesületét s gazdasági szaklapot és folyóiratot, hogy minden tőlük kitelhető módon hassanak oda, miszerint összes burgonyatermésünk élelmezésre fordittassék. 

Minden hazafinak, minden igazán hazafias lapnak (akár politikai, akár szépirodalmi), oda kellene hatni, hogy a fenti értelemben megalkotott uj burgonyarendelet mielőtt életbe is lépjen ! 

Lám a franciák a közélelmezés kérdésénél annyira a részletekbe mennek, hogy elhagyott kőszénbányákban monstre champignon-gombatelepeket rendeznek be, mi pedig pálinkát főzünk a burgonyából, amelynek minden kilójára szükség lesz tavasszal. A példátlanul gazdag szilvatermés, melyet az Ég mintha segitségül küldött volna, elrothadni hagyjuk (mint a barackot), (mert hiszen kis üstön nem szabad pálinkát főzni) !

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A cefre gyűjtése Barackszüret
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98