Dtum
Login with Facebookk
1918 | Szeptember

Jaj a legyőzöttnek!

Részletek a belgrádi katonai egyezményből, 1918. november 13.

A magyar kormány összes csapatait északra vonja vissza attól a vonaltól, melyet a Nagy-Szamos felső folyása, Beszterce, Maros falu, a Maros folyónak a Tiszába való torkolata, Szabadka, Baja, Pécs, amely helyeket magyar csapatok nem tarthatnak megszállva, s a Dráva folyása alkot addig, ahol ez a folyó a szlavón-horvát határral összeesik. A kiürítés 8 napon belül befejezendő.

A szövetségesek teljhatalommal szállják meg a kiürített területet a szövetséges hadseregek főparancsnoka által megállapított módon. A polgári igazgatás a jelenlegi kormány kezében marad.

A kiürített zónában egyedül a rend fenntartására elengedhetetlenül szükséges rendőrségi és csendőrségi csapatok maradhatnak meg.

Állandó használati joga van a szövetségeseknek minden, akár közúti, akár vasúti, akár hajózási forgalmi eszköz tekintetében, legyen ez akár az állam, akár az egyes polgárok tulajdona. Ugyanez áll az igás és málhás állatokra is.

A szövetséges hadifoglyok és internáltak rögtön szabadon bocsátandók … A magyar hadifoglyok egyelőre nem adatnak ki.

A posta- és távíróforgalom Németországgal csakis a szövetségesek katonai ellenőrzése alatt bonyolítható le.

Magyarország meg fogja könnyíteni a megszálló csapatok élelmezését. A requirálások meg lesznek engedve azzal a feltétellel, hogy ne legyenek önkényesek.

A posta, szikratávíró, telefon és távírda, valamint a magyar vasutak a szövetségesek ellenőrzése alá helyeztetnek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98