Dtum
Login with Facebookk
1919 | Április

Milyen mütrágya áll a gazdák rendelkezésére?

Irta: Kovácsy Béla

Alighogy megnyilt a tavasz, alighogy indulófélben van a munka, a legsürgősebb kereslet indult meg mütrágyák iránt gazdáink részéről. Sokan meg se nevezik, hogy milyen mütrágyát keresnek, legtöbben nem is tudják, hova forduljanak egyik vagy másik mütrágyáért. 

Nem lesz tehát időszerütlen rámutatni a mütrágyaipar jelenlegi helyzetére, bár előre jelzem, hogy valami kielégitő képet nem tárhatok az olvasó elé. 

A legkeresettebb mütrágya természetesen most is a szuperfoszfát, amelyből azonban ezidőszerint nem rendelkezünk készletekkel, illetőleg azon 150 vaggon készlet, mely a budapesti Hungária gyárban rendelkezésre állott, a földmivelésügyi minisztérium által már szétosztatott s most van folyamatban szétküldése. Néhány hét mulva rendeltetési helyén lesz, ha ugyan akad munkás kéz, amely zsákolja és bevagonirozza s akad mozdony, amely elszállitsa.

Feldolgozatlan csont van Budapesten vagy 1500 vaggonnal s ha jut gyáraknak szén, ugy őszre elég tekintélyes mennyiségü szuperfoszfát fog rendelkezésre állani, amelyért továbbra is a földmivelési minisztérinmhoz kell folyamodni. Aki őszi kalászosok alá akar ilyen mütrágyát beszerezni, az jól teszi, ha mihamarabb folyamodik, mert valószinü, hogy a korábban kereső bizonyosabban jut ahhoz. 

A szuperfoszfát egy télterméke a dobliszt, korlátolt mennyiségben most is beszerezhető, ugyancsak a földmivelésügyi minisztérium utján. Ez körülbelül 10-15% foszforsavat s 4-5% nitrogént tartalmazó, lassan oldódó mütrágya, amely most vagy a tavasz folyamán későbben is alkalmazható volna szőlő, répa, szóval hosszu tenyészidővel biró növények alá s hatása még a jövő évben is nagy mértékben tapasztalható lenne.

Persze egyenlő hatás elérése céljából körülbelül másfélszer annyit kellene belőle adni, mint a szuperfoszfátból, de sokkalta olcsóbb volta. Ára ma még nincs megállapitva, de legalább felényivel olcsóbb lesz, mint a szuperfoszfát. Ausztriában, főleg Csehországban már a háború alatt is főleg cukorrépa alá használták igen jó eredménnyel. Persze ez csak háborús mütrágya pótlónak tekintendő s csak addig ajánlható alkalmazása, mig szuperfoszfát nem áll rendelkezésünkre. 

A nitrogén mütrágyák közül egyedül kénsavas ammóniák áll rendelkezésre a budapesti gázmüvek igazgatóságánál, 1.0 K.-ért métermázsánkint. Tartalmaz 21.5% nitrogént s tekintettel arra a körülményre, hogy kat. holdanként csak 60-120 kg.-ot szükséges alkalmazni, viszonyitva a gazdasági termények árához, nem mondható drágának. 

A gázgyártás mellékterméke, a kénsavas ammóniák hazánkban még alig ismert mütrágya, dacára annak, hogy a hazai gáz-, illetőleg kokszgyárakban a háboru kitörése előtt is elég tekintélyes mennyiségben gyártatott, de nagy részt külföldre, főleg Németországba vitték. Gazdáink alig használtak nitrogén mütrágyát s aki használt is, az az általánosabban ismert s gyorsabban ható chilisalétromhoz nyult. 

E két nitrogéntrágya között főleg az a különbség, hogy mig a salétrom olyan alakban tartalmazza a nitrogént, aminő alakban az könnyen oldódik vizben s igy a növény által jóformán azonnal felszivható, addig a kénsavas ammóniák nitrogénjának előbb salétromsavvá kell a talajban átváltoznia, hogy vizben oldható s a növény által felszivható legyen. Mig tehát az előbbeni gyorsan ható, az utóbbi lassan ható műtrágya.

Ha tehát arról van szó, hogy a télen leromlott vetéseket gyorsan feljavitsuk, akkor célszerübb chilisalétromot használni fejtrágyául, avagy ha ennek hiján kénsavas ammóniákkal kell feljavitanunk a meggyengült vetést, ugy azt már februárban kell rászórnunk arra. Ha azonban arról van szó, hogy talajunkat gazdagabbá kell tennünk nitrogénben, akkor jobb kénsavas ammóniákot használni, mert ez utóbbi a növényt fejlődésének egész tartama alatt egyenletesen táplálja, ellenben a salétrom, kivált ha egy kis esőt kap, egyszerre feloldódik, a növényzetet rövid ideig tulhirtelen táplálja, de hatása csakhamar megszünik s a növény által fel nem használt része elszivárog a talaj mélyebb rétegeibe s a növényre nézve értéktelenné válik. Abban is különbözik továbbá, hogy a salétromban csak 15-16% nitrogén van, tehát 4-5%-kal kevesebb, mint a kénsavas ammóniákban. 

Miután pedig a háboru alatt istállótrágya hiánya miatt talajaink nitrogénban elszegényedtek, most éppen a kénsavas ammóniák használatának van helye, mert csak ezáltal gazdagithatjuk talajaink nitrogén tartalmát, csak ezáltal érhetünk el fokozódó többterméseket. Még az elkésve való alkalmazása sem jár számottevő hátránnyal, mert ha pl. az április vagy májusban alkalmazott kénsavas ammóniákot az évben már nem is használja ki teljesen a növény, megmarad utóhatása a következő növény részére.
Különösen szőlőkben három vagy négyszeres mennyiségü dobliszttel keverve, bátran alkalmazható májusban is, amely esetben a folyó évben erőteljesebb bogyó – rügy és venyige fejlődést – a jövő évben pedig több fürtképződést eredményezne. Szőlőkben 100-120 kg.-ot, egyéb növények alá megfelelően kevesebbet kell belőle használni. 

Azután zöldségtermelésnél is használható még a folyó évben is, vagy fejtrágyául vagy pedig az öntöző vizben feloldottan. Különösen az utóbb ajánlott eljárással – persze csak ott, ahol ez eljárás alkalmazható – óriási terméstöbbleteket eredményez. 

Őszi gabonavetések alá ajánlatos lesz – különösen régebben trágyázott földeken – szuperfoszfáttal keverten alkalmazni, 20-25 kg.-ot keverve belőle 75-80 kg. szuperfoszfáthoz. E keverék a vetések őszi fejlődését rendkivül előmozditja, minek folytán azok jól megerősödve mennek neki a télnek, ez pedig már félig biztositott jó termés. 

Az amugy sem nagy készlet, a gázgyárak müködésének szünetelése miatt, most nem igen szaporodik, eleve gondoskodjon tehát szükségletéről az, aki kénsavas ammóniákkal kivánja akár az ősszel is talaját javitani s terméseit fokozni. 

Az elsoroltakon kivül egyéb mütrágya most nem áll rendelkezésre s az időt se tudjuk ma még megmondani, hogy a fokozottabb mérvbeni gyártás vagy behozatal mikor fog megindulni.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98