Dtum
Login with Facebookk
1919 | Április

Grosz és Vörös

Grosz győzelme Vörösön volt a mult heti mezei futó bajnokság egyik szenzációja. Az egy héttel előbb lefutott MTE versenyen még Vörös játszva verte Groszt egy teljes perccel és alig egy hét mulva már kénytelen volt meghajolni riválisa előtt. Sokan hihetik, hogy a két verseny közül egyik irreális lehetett. Pedig nem.

Az első versenyen Vörös hosszu, de aránylag könnyű tréning után frissen és nagy energiával tudott futni. Grosz pedig ugy látszik, akkor még nem volt teljesen fitt és miután Vörös erős tempóját nem bírta még, könnyebben futva csak a második hely biztosítására törekedett. A bajnokságban Vörös az előző heti versenytől fáradtan futott, míg Grosz éppen az előző könnyebb futásával lett fittebb a bajnokságra.

Emellett a lelki motívumokat nem szabad figyelmen kívül hagyni. Vörös előző győzelmének hatása alatt talán kissé biztosra ment, Groszt viszont fűtötte az energia, hogy egyrészt bajnokságát negyedszer is megvédje, másrészt hogy vereségéért revánsot vegyen. E kettős körülmény logikus magyarázatát adja a két verseny ellentétes eredményének.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Vörös és Grosz versenye Wohlarik(Vörös) Vincze
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98