Dtum
Login with Facebookk
1919 | Április

Német-Ausztria – Magyarország válogatott mérkőzése

A magyar csapat győz 2:1 (1:1) arányban

Harmincötezer néző az Üllői-uti pályán.

Különös melegséggel süt le a nap a fáradt földre. Rügybe fakadt fák tavaszi illatot lehelnek, emberek ezrei nyüzsögnek az utcákon, az arcokon kisimulnak a barázdák és a sok szomoruságtól bánatos szemek csillognak a reménység örömétől. Gyönyörűséges tavaszi vasárnap van, szebb és kellemesebb és eddigieknél, amelyek elmultanak öt keserű esztendő alatt.

Öt év óta ég a világ az átalakulások tüzében s e hosszu idő alatt a mi szegény, jóságos magyar népünknek hej de sokat kellett szenvedni. Még ma is benne vagyunk a bizonytalanság sötét zárkájába még ma is, sőt talán ma még erősebben fekszik rajtunk a régi bűnös világnak életünkre törő nyomása, de ezen a szépséges tavaszi napon még is ugy érezzük, mintha lidércnyomás alól szabadulna agyonzaklatott lelkünk.

Valami mámorító sejtést fakaszt bennünk ez a nap, nem tudnánk magyarázatott adni miért, de meglátjátok kedves sporttársaink, elkövetkezik rövidesen a megváltás ideje. Elérkezik a szent béke napja, a kiengesztelődés órája, a teljes fölszabadulás pillanata, amely ismét összekovácsolja a szíveket és elhozza Magyarországnak, a magyar népnek örök boldogságát.


Magyarország most központjában áll az egész világ érdeklődésének, Világhistória készül most ebben a körülzárt kis országban s meg vagyunk győződve róla, a világbéke készül utjára innen.

Ezer hála az apostoloknak, akik az emberiséget megváltó szent emlékét Magyarországon hirdetni merték és diadalra juttatni tudták s hódolatteljes elismerés annak a félelmetes nagy, szervezett erőnek, amely országunk testét a bilincsektől meg fogja szabadítani. Vagy szép szóval, vagy a poklok tüzének emésztő parazsával…..

4 óra 15 perckor Szüsz Hugó bíró sípjelzésére a következő csapatok állottak fel:
Magyarország: Zsák(33 FC) – Zatykó(Vasas), Vogel II. (UTE) – Kertész II. (MTK), Ging(Törekvés), Tury(Vasas) – Braun(MTK), Konrád II. (MTK), Orth(MTK), Schaffer(MTK), Szabó(MTK)
Német-Ausztria: Joachim (Amateur) – Dittrich (Rapid), Poppovics (Amateur) – Putzandoppler (Rapid), Neubauer (Floridsdorf), Nictashe (Rapid) – Heinlein (WAC), Urilid(Rapid), Hansl (Amateur), Wondrak (Rapid), Weiser (Rapid)

Magyarország kezd nappal szemben. Néhány percig érdektelen középjáték, majd az 5. percben Zatykó és Tury együttes hibájából az osztrákok kornerhez jutnak. A kornert kivédjük, Orth szökteti Szabót, akinek lefutása kornerhez jut, A 6. percben Kertész II. lövése a kapu mellé jut.

A 8. percben Szabó beadását Orth kapásból élesen továbbítja, ámde Joachmi bravurral ment, rögtön utána ugyanolyan bravurral védi Konrád II. lövését kornerre. A 11. percben Zatykó hibájából Wieser veszélyezteti a magyar kaput. A következő percben Braun támadása kornert hoz. A 16. percben Konrád II. passzát Orth kapásból lövi, Joachim azonnal ezuttal is résen van s kornerre véd.

A magyarok néhány percig tartó támadása után az osztrákok is lélegzethez jutnak, csatársoruk szép összjátékkal viszi a magyar kapu elé a labdát s miközben tehetetlenül vergődő és rosszul helyezkedő védelmünk még csak labdát sem tud érinteni, Wondrák a 21. percben 16 méteres szép lövéssel vezetéshez juttatja az osztrákokat (0:1).

A gól után előbb az osztrákok, majd a magyar csapat támad s Schaffer támadása a 32. percben kornert hoz. A következő percben ujabb magyar korner, melyet Orth a kapu fölé fejel. A magyarok mindinkább erősítik a tempót, átveszik a támadó szerepet és a 37. percben előbb kornert érnek el, majd a 38. percben Schaffer éles szabadrugását kénytelen Joachim fogni, míg a 39. percben Vogl II. 50 méteres gyönyörű szabadrugását csak nehezen tudja kornerre menteni. A várva-várt kiegyenlítés azonban késik, míg végre a félidő utolsó percében Orth gyönyörű 30 méteres középmagas lövéssel kiegyenlíti (1:1)

A második félidő élénkebb tempóban kezdődik, bár az osztrák csapaton fáradtság észlelhető. Az első percekben a magyar csapat támad s a 8. percben Kertész II. 25 méteres lövését kénytelen Joachim védeni. A következő percben az osztrák csatársor látogat el a magyar kapuhoz, Wieser lövése azonban védőjátékosainkon akad meg. Heinlein támadása kornerhez juttatja az osztrákokat.

A 12. percben Schaffer szabadrugását Joachim védi. A 15. percben Konrád gyengén gurított labdája kornert hoz. A 20. percben Zatykó kornert vét, majd Wieser szabadrugása veszélyeztet, de Zsák biztosan véd. A 25. percben Braun szépen lefut, de közvetlen-közelről a labdát Joachimnak lövi, akiről visszapattan ugyan, de a visszapattanó labdát Konrád II. a kapu fölé emeli.

A 29. percben Braun támadását Dittrich akasztja meg. A 35. percben Braun ügyes trükkel rászedve az osztrák védelmet mintegy 14-16 méterről éles középmagas lövéssel megszerzi a győzelmet jelentő gólt. (2:1).

A csapatok innen kezdve engednek az iramból s bár csatárainknak ismételten nyilik alkalmuk a győzelem szárnyának növelésére a magyar csapat a fősulyt inkább a győzelem biztosítására fekteti.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A mezőgazdaság pénzszükséglete A mezőgazdaság pénzszükséglete
A Magyar Tanácsköztársaság földmivelésügyi népbiztossága a termelés...
A hüvösvölgyi rablógyilkos főtárgyalása A hüvösvölgyi rablógyilkos főtárgyalása
Tavaly télen történt, hogy Friedkelt Ferenc foglalkozásnélküli...
Termeljünk kendert és lent! Termeljünk kendert és lent!
A fonalnövények termelése ma indokoltabb, mint valaha, mert hiszen a...
Távolságmérés messzelátóval Távolságmérés messzelátóval
A vándor, a ki az "apostolok lovain", azaz gyalogszerrel utazik,...
Tábori gyorsfőző Tábori gyorsfőző
Az ember ott tanul, ahol arra érdemes anyagot talál. A jó katona...
A mexikói éjjeli fagyok A mexikói éjjeli fagyok
Mexikóban éjjel a földalatti érces közetek a gyors hőkisugárzás...
Házasságkötés automobilon Házasságkötés automobilon
Az amerikai gazdag polgárság körében az a legujabb divat, hogy a...
Meteoritek, meteorvasak Meteoritek, meteorvasak
A Földünk légkörébe különböző sebességgel érkező meteoritek sebessége...
Funk birodalmi miniszter a háború utáni Európa gazdasági problémáiról Funk birodalmi miniszter a háború utáni Európa gazdasági...
„Az európai gazdasági közösség keretében, amely a háború után a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98