Dtum
Login with Facebookk
1919 | Január

Merénylet a cseh miniszterelnök ellen

Kramarz cseh miniszterelnök ellen január 8-án délután két órakor revolvermerényletet követtek el. Midőn Kramarz kilépett fogadószobájából, a mely a Hradsinon levő burgban van, Langer Károly akadémiai festővel állt meg beszélgetni. E pillanatban egy fiatal ember revolverrel hátulról a miniszterelnökre lőtt. A golyó czélt tévesztett és visszapattant a burg faláról. A miniszterelnök megfordult, a merénylő ekkor másodszor is rálőtt. Ez a golyó Kramarzot jobboldalán érte és zsebében lévő jegyzőkönyv tartóztatta fel. Kramarz dr. ezután lakására ment.


A merénylőt őrizetbe vették. Megállapították, hogy a merénylő Stastny Alajos 23 éves államvasúti irnok. Megmotozásakor szoczialista iratokat és a Pravo Lidubol kivágott részeket találtak nála.


A merénylő jan. 7-én kihallgatáson akart megjelenni a miniszterelnöknél, de kérését elutasították. 7-én este 10 órakor a merénylőt a burgban látták és ebből arra következtetnek, hogy már 7 én foglalkozott tervének végrehajtásával. Kihallgatása során a merénylő bevallotta, hogy tagja egy összeesküvésnek, a mely Kramarz miniszterelnököt el akarja tenni láb alól.


Január 11-én a merénylet előzetes nyomozását befejezték és Stastnyt, valamint őt bűntársát átadták a büntetőbíróságnak. A nyomozás megállapította, hogy fiatal suhanczok tényleg összeesküvést terveztek a miniszterelnök élete ellen. A bűntársak egyike, névszerint Gregor bevallotta, hogy filozófiai művek olvasása során annak felismeréséhez jutott el, hogy a proletariátus az orosz és a franczia köztársaság példája szerint csak véres fölforgatás utján kerítheti hatalmába a kormányt.

 

A rendőrség további nyomozása megállapította a tettes bűntársait  Stastnyn és Gregoron kivül Belas technikust, egy Charvat nevű egyént és Huta bolsevikit, a ki nemrégiben tért vissza Prágába orosz fogságból, továbbá Cleemnt technikust átadták a büntetőbíróságnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98