Dtum
Login with Facebookk
1919 | Július

Színház és szocializmus

Külföldi folyóiratokból


A "Kampf" idei harmadik számában Emil Reich figyelemreméltó tanulmányt ír a színház múltjáról és jövőjéről. Emil Reich már körülbelül három évtizede küzd a színház szocializálásáért Németországban és Ausztriában; 1892-ben jelent meg egy nevezetes röpirata: "Die bürgerliche Kunst und die besitzlosen Volksklassen", mely annak idején oly nagy feltűnést keltett, hogy a "Könische Zeitung" denunciáns sóhajjal fordult a bécsi egyetemhez: hogyan habilitálhatja magántanárrá az egyetem ily forradalmi könyv szerzőjét!

Emil Reich, új cikkében Grillparzer "Bretterwelt"-jéből indul ki.

"Am Arme seines Nachbarn im Gedränge
Fühlt jeder die gesteigert fremde Glut
Und über sie kommt das Gefühl des Menge,
In dem der Mensch verzehnfacht, schlimm wie gut."

Minden művészet közül a színpadon előadott drámának van leginkább módjában egyszerű eszközökkel, közvetlenül elemi hatást kiváltani tömegből és egyénből egyaránt. A tömegbe verődés letompítja az egyéni különbségeket, s az emberi szenvedélyeknek, sorsoknak, jellemeknek kézzelfogható, testi ábrázolása egységesen ragadja meg a nézőket.

 

Aki a tömegektől a színházat, a színháztól a tömegeket távol tartja, mindkettőnek, s rajtuk át az emberiség közös kultúrájának érzékeny kárt okoz. Ennek az életet gátló elszakadásnak, mely idők múltán a dráma elkorcsosodására vezetett, okai kétségtelenül az eddigi társadalmi rendben találhatók meg; különösen sok bűn írható azonban e tekintetben is a fejedelmi önkény számlájára.

 

Az ókor köztársaságaiban minden szabad embernek megvolt a lehetősége, hogy a művészi benyomásokból, így a színházéból is kivegye a neki tetsző részt. Ez az általános művészi szabadság, mely Athénból tündöklő messzeségbe vetíti fényét az utána következett századokra, bennük lassanként elveszett: előítéletes és lojális történeti felfogás lett úrrá, mely a művészetre károsnak minősítette a demokráciát, értetlenséggel és közönyösséggel vádolva a tömegeket, a fejedelmekkel szemben, kik a művészetek született oltalmazói, nevelt hozzáértői és boldog elismerői.

 

Mi történt azonban a valóságban? Ahol a színpadok a fejedelmeké voltak, idővel megmerevedtek és előkelő reprezentációk ünnepélyességébe szorultak, a népet kizárták magukból, s osztályszükségleteket kielégítő, nemesi kasztok látványosságaivá váltak. A régi, igazabb idők szelleme csak néha és csökevényesen éledt fel: különös, udvari események alkalmával - egy-egy fejedelem házassága, egy-egy trónörökösnek a születése - néhanapján rendeztek csak egy-két szabadelőadást. A XIX. század alkotmányos monarchiát se változtattak sokat ezen az erkölcstelen állapoton.

 

A fejedelmi képtárak ugyan megnyíltak, de az udvari színházak annál merevebben zárkóztak el a szabad levegő elől. A polgári művészet egyébként is csak hosszabb átmenet volt, s úgy fogható fel, mint a feudális művészet utóhangja s a szociális előjátéka. Most végre, miután néhány évtizedig erőtlenül vonaglott, s hasztalan igyekezett friss erőt meríteni a feltámadó nap sugaraiból, kimúlik. A francia tragikusok, a napkirály szolgái, miként a festői, már a XIX. századnak sem tudtak mit mondani az ő XVII. századjukról.

 

Örökifjú maradt Shakespeare (s a következő évszázadok ilyennek fogják látni Goethe-t és Schiller-t is), bár a királydrámái s különösen a fehér és vörös szegfű harcának leírásai olyan messze állnak már tőlünk, amily közelről érdekelte ez a tárgy a fehér szegfű híveit és ellenzőit, s megfordítva. Jean Jaures, mikor kifejezte reményét a szociális színház hamaros eljövetelében, Ibsen és Zola mellett az ifjú Gerhart Hauptmannak két művét emelte ki: a "Vor Sonnenaufgang"-ot és a "Die Weber"-t, melyek akkor a Germinallal együtt tilalom alatt álltak.

 

Párizs korábban játszatta a Takácsokat, mint Berlin, de a cenzúra ott is törölte a királyi porosz uralmat érő támadásokon kívül a polgári társadalmat kikezdő részleteket, melyek Párizsban is, Berlinben is, eleven húsba szúrtak. Anglia harminc éven át kitiltotta a Skandináviában és Németországban is tíz esztendeig bojkottált "Kísértetek"-et. Ez a politikai cenzúra nem a frivolitás elnémításáért küzdött, hanem az uralkodók és birtoklók érdekeit szolgálta, s a költészet szabad fejlődésének mérhetetlen károkat okozott: nem csak az a bűne, hogy letiltott, hogy ölt, hanem az is, hogy gyilkos keze miatt sok minden meg se született.

 

Még mindig nem írták meg a "nagy forradalom" halhatatlan megközelíthetetlen alakjának, Robespierre-nek drámáját, nem elevenült meg a lyoni takácsok éhséglázadása sem, nem jelent meg a színpadon zászlójuk a szívet tépő felirattal: "Vivre en travaillant ou mourir en combattan"; a cenzúra miatt nem írták meg az 1848-iki párizsi, bécsi, berlini események, az 1871-iki kommünharcok, a német szocialistatörvény s az utolsó félszázad orosz szabadságmozgalmainak drámáját; mindezek még részesülni fognak a színpadi dráma tisztelgésében éppen úgy, mint a világháború áldozatai, s a mostani világtörténelmi ítélőszék forradalmi rendeletei. Ez elmaradhatatlan: több lesz a szocializmus a színpadon, ha a nézőtéren több szocialista ül.

 

Természetesen nem szabad oly egyoldalúan irányzatos ábrázolásra gondolni, melyben a tehetség hiányosságát a jóhiszeműség ereje palástolja; ily félmunkákból éppen elég részünk lesz, ha a meggyőződéses tehetségtelenekhez az irodalmi börze konjunktúranyerészkedői is csatlakozni fognak. Azonban csak védtelen, formai kérdéseken nyargaló esztétika tud minden tendenciát elítélni. Az alkotó, kinél a művészet nem a művészetért, hanem az életért van, ki az életről vallott felfogását művészi (azonban: művészi) eszközökkel akarja hirdetni és terjeszteni, mindig valamely, a művészeten át ható tendenciát szolgál, egy élettendenciát, s legnagyobb alkotóink közül a legtöbben ilyenek.

 

Ha a művész egész életével csüng egy vérrel és szenvedéssel kiépített világszemléleten, ez megszólal a műveiben olyan helyeken is, ahol nem is volt szándékában a nyilatkozás. Pótolhatatlanul elszegényedne a művészet, ha a tendenciát teljesen kiirtanák belőle. Minden igaz művésznek azonban el kell utasítania azt a tolakodó tendenciozitást, mely egyrészt csak hősöket és angyalokat, másrészt csak gazembereket és ördögöket lát emberek helyett, kiknek élete belső ellentmondásokban vérzik el művészet helyett, mely a komédiát humorban, a szomorú játékot tragikumban, a színjátékot harmóniában oldja fel.

 

Jó példa talán Björnson az "Über unsere Kraft" II. részével, melyben az emberiséggel érző forradalmár és a merev birtokló ellentéteit pártatlan előkelőséggel jeleníti meg a költő, anélkül, hogy rokonszenvét a kifosztottak iránt lehazudná. Az igaz költő megmagyarázza nekünk az embereket és indító okaikat, jobban hozzásegít ezáltal a megértésükhöz, s a magunk megértéséhez a zavarosan kapkodó és öntudatlanul előítéletes életnél. Legelevenebben teszi ezt a színpadi előadás, ezért lehet belőle a tiszta örömnek patakzatos forrása és komoly út a mély bölcsességhez.

A színpadot a szocializálása segíti ehhez az átalakuláshoz. Hogy mi volt eddig a magánkapitalisztikus társadalmi rendben a vállalkozók és darabnagygyárosok kezében a színház, az Richard Wagner már 1843-ban megmondta: "Die Blüte der Fäulnis einer hohlen, selenlosen, naturwidrigen Ordnung der menschlichen Dinge und Verhältnisse." S hogy mivé legyen, arra megfelelt "Die Kunst und die Revolution" című iratában:

 

"Mi, az iparnak fáradtságában összeroskadó napszámosai, szép és erős emberek akarunk lenni, kiknek elvitathatatlan tulajdona az egész világ, a legmagasabb művészi élvezeteknek ez az örökkön buzgó forrása." Szép és erős emberek akarunk lenni... legyen segítségünkre a színház is, eszméljen gyönyörű feladataira s megszabadulva az udvarok és polgárság előjogától, adja át színpadát és nézőterét az egységes népnek.

 

Földi Mihály

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Hajókormányzás elektromos hullámokkal Hajókormányzás elektromos hullámokkal
Worth elektromérnök és Beck gyáros drótnélküli táviratozás...
Meghalt Polónyi Géza Meghalt Polónyi Géza
A magyar politikai életnek sulyos gyásza van: ma éjszaka meghalt...
Egy tót képviselő Bécsben Egy tót képviselő Bécsben
Itt a beszélgetés áttért Hodzsa bécsi útjára. A tót képviselő...
A kecskeméti kiállítás A kecskeméti kiállítás
Az utóbbi évtizedekben kevés város bir oly szép és meglepő haladást...
Háború és háború Háború és háború
Tisza István bizonyosan bátrabb ember, mint sem akárhogyan azért...
Sárosi legyőzte a csehszlovákokat Sárosi legyőzte a csehszlovákokat
Magyarország – Csehszlovákia 8:3 (2:2) A Hungária-úti pálya...
A szives budapestiek A szives budapestiek
Valószinüleg nem kevesen lesznek, akik sehogy sem akarják megérteni,...
Nemzetközi uszóverseny Budapesten. Nemzetközi uszóverseny Budapesten.
A magyar uszóegyesület idei nemzetközi uszóversenye, mely az uj...
A bankjegyek theazurálása A bankjegyek theazurálása
Ma már kétségtelen megállapitást nyert, hogy a forgalomban lévő...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98