Dtum
Login with Facebookk
1919 | Október

A szociáldemokraták ezidőszerint rendet akarnak

A Hétfői Napló tudósítójától-.
Budapest, október 19.
Egy reggeli lap vasárnapi számában feltünő formában közli azt az értesülését, hogy a szociáldemokrata párt hajlandó elvei fentartásával az osztályharcot felfüggeszteni. A hírre, vonatkozólag megkérdeztük a Magyarországi Szocialdemokrata Párt egyik vezető tagját, aki a következőket mondotta:


- A hír ebben a formában nem egészen fedi a tényeket. A szociáldemokrata párt az osztályharctól el nem térhet, azt fel nem adhatja, hiszen az osztályharc a párt programmjának lényeges és sarkalatos tétele. Szociáldemokrata párt osztályharc nélkül nincs. Azt azonban valljuk – és a Népszava is többször megírta, - hogy az ország mai szomoru helyzetében mindenkinek, aki itt tisztességes, becsületes országot akar, azon és egyelőre csak azok kell dolgoznia, hogy Magyarországon végre rend, nyugalom, béke, munka és megélhetés legyen.

 

Ebben a nagy munkában a szervezett munkásság szívesen segíti mindazokkal, akikben ilyen irányu hajlandóságot lát. A reakció, a gyülöltség, a felekezeti és faji izgatás lovagjai ellen azonban teljes erejével küzd a munkásság.
Mindez tehát azt jelenti, hogy a szociáldemokrata párt ezidőszerinti tevékenységében nem osztályharc, hanem a rend és béke elérése áll előtérben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A szociádemokrata Peyer Károly, aki elutasította a Tanácsköztársaságot Peidl Gyula, aki szintén a rendet akarja
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98