Dtum
Login with Facebookk
1919 | Október

Válságban a Friedrich kormány

Budapest, október 26.
(A „Hétfői Napló” tudósítójától.)

A magyar politikai élet kétségbeejtően sivár helyzete, amely hetek óta pártok és emberek tárgyalásaiban merült ki, tegnap óta megváltozott. A Friedrich-kormány, amelyet az antant ismeretes augusztusi jegyzéke nem ismert el Magyarország megfelelő képviseletének, változatos helyzetbe került.

 

Bár kormánykörökben egész az utolsó percig arról beszéltek, hogy a kormányt semmiféle válság nem fenyegeti, hogy Friedrich István rendületlenül áll helyén, egyre világosabbá vált, hogy a kormány a belső és külső helyzetből kifolyólag kénytelen lesz levonni a konzekvenciát és az ország kormányzásában el kell jönnie annak az uj irányzatnak, amely végre a béke és nyugalom vizére viszi az ország sokat hányatott hajóját.


A Friedrich-kormány válságban van és az elkövetkezendő napokban fontos és lényeges változásnak kell beállnia az ország vezetésében.

Friedrich és a Nemzeti Párt
A válság első jelei nyomban Sir Georg Clark első tárgyalásai után mutatkoztak. Világos jelei voltak ennek a szombati nap eseményei. Mint ismeretes, az Országos Nemzeti Párt nemrégiben felszólítást intézett Friedrich Istvánhoz, hogy az ország rendjének és békéjének érdekében tárgyaljanak és tárgyalási alapul fogadják le a következő hat pontot:
1. Pártatlan kormányzás.


2. Az osztály- és felekezeti izgatásra vonatkozó törvények érvényre juttatása.


3. A személyes szabadság védelme.


4. Pártatlan karhatalom.


5. A társadalmi béke helyreállítása a kisgazdákkal és munkásokkal való megegyezés utján.


6. Az állami közegek utján történő pártagitációk megszüntetése.


A miniszterelnök akkor nem is választott a Nemzeti Pártnak, szombaton délelőtt azután egész váratlanul üzentet küldött a párhoz, hogy a fentebbi hat pont alapján tárgyalni kíván.
A párt részéről Simonsits Elemér és Heinrich Ferenc fel is keresték Friedrichet és ennek eredményeképen maradt el Hegedűs Loránt indítványa a párt szombat esti ülésén.

Friedrich nem jelent meg a keresztény pártok fuzioján.

A válság egyik érdekes momentumaként említik azt is, hogy a két keresztény párt szombat esti fuzióján, amikor a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja megalakul és elnökévé Friedrich Istvánt választotta meg, a miniszterelnök nem fogadta el az elnöki székét, sőt meg sem jelent a gyűlésen.

Sir George Clark tárgyalásai
Sir George Clark tárgyalásai ezalatt egyre haladtak előre. Az angol államférfi Friedrichet, majd Wekerlét, azután pedig a szociáldemokratapárt két vezető tagját Garami Ernőt és Peidl Gyulát fogadta együttes kihallgatáson. A két szociáldemokrata vezér kihallgatása csaknem másfél óráig tartott.


A vasárnapi napon Sir George Clark különféle irányban tájékozódott, hétfőn délelőttre pedig Andrássy Gyulát és Vázsonyi Vilmost kérette magához, míg délutánra a demokrata párt több más politikusa kapott meghívást.


A miniszterelnök vasárnap nem folytatta megkezdett tanácskozását, hétfőn azonban e téren is ujabb tárgyalások lesznek.

A kisgazdák nem fuzionálnak

Nagyatádi Szabó Istvánék vasárnap az ország különböző vidékén tartottak gyüléseket. A kisgazdapárt illetékes tényezői a leghatározottabban megcáfolnak minden olyan hírt , amely a pártnak akár a Balla-féle csoporttal, akár másokkal való fuziójára vonatkozni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Friedrich István A második Friedrich-kormány Sir George Clerk
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98