A kertészet, a mező- és erdőgazdaság már ősidők óta jó táplálással és gondos ápolással igyekszik a termesztett növényeket buján növővé, gazdagon virágzóvá és dúsan termővé tenni. Ezzel homlokegyenest ellenkező módon járnak el a japánok az ú. n. japáni törpe fák nevelésekor, melynél az a főczél, hogy mennél kisebb, satnyább és különösebb alakú torz fácskákhoz jussanak. Első pillanatra érthetetlennek látszó eljárásuknak oka a japánok nagy növényszeretetében gyökerezik.

Ennek a növénykedvelésnek tulajdoníthatjuk, hogy még a legszegényebb japán is a rendelkezésére álló kicsi területen, pl. az ablakdeszkán, agyagcserepekben különböző növényeket ápol s ha igazi kertet nem létesíthet, szűkös lakásában néhány négyzetméternyi szabad területén törpe fácskákból, kis virágzó növényekből bájos kis kertecskét varázsol, melyből nem hiányzik a hidacskákkal átívelt patakocska és a kis tavacska sem, s melyben kicsiben megvannak a virágágyak, a kanyargó utak s a törpe fácskákon ott díszlenek a bájos kis japán lámpácskák.

Az ilyen kis kertecskék szeretete fejlesztette ki a törpe fácskák nevelésének módjait.A japánoknak bámulatos nagy türelemmel sikerült cseresznye-, juhar-, szilva-, tölgy- és fenyőfácskákat törpe alakban több évszázadokon át kis virágcserepekben életben tartani.

Molisch H. bécsi egyetemi tanár irja, hogy Kiotoban, Nikkoban és Yokohamában nem tartoznak a ritkaságok közé az olyan virágcserepekben nevelt egy-két százéves fácskák, melyek az egy méter magasságot sem érik el. Mennél idősebb, kisebb és torzabb a törpe fácska, annál értékesebbnek tartják. Ilyen nagy értékűnek tartott japáni törpe fácskákat mutatunk be az 1. képen.