Dtum
Login with Facebookk
1920 | Augusztus

Jönnek az adók!

Gőzerővel az ország pénzügyi konszolidációja felé

A bojkott megszünésével uj perspektiva nyilik az ország anyagi fejlődésére. Uj erőforrást jelent ebből a szempontból az export-import nekilendülése, ami elsősorban az ipari termelés terén fogja éreztetni jótékony hatását. Jelentős lépés a cél felé az a tárgyalás, melyet Teleki Pál gróf miniszterelnök kezdett a magyarországi szociáldemokrata párttal.

Minden remény megvan arra, hogy hamarosan be fog következni a teljes társadalmi kibékülés és ezen a réven mintegy negyedmilliós munkás ékelődik szorgos munkájával a nemzeti irányu munkába. Ez a morális háttér megteremti a munkakedvet s nemzetközi viszonylatban elősegiti annak a harmóniának a lehetőségét, amely nélkül a külföldi tőke nem találna utat az országba. 

A nemzetgyülésnek óriási feladatot kell megoldania a közel jövőben: tető alá kell hoznia mindazokat a törvényjavaslatokat, amelyek pénzügyeink rendezésére és gazdasági talpraállásunk lehetővé tételére irányulnak.

A pénzügyi bizottság már letárgyalta az egyik legfontosabb adójavaslatot, amelynek révén a pénzügyminiszter félmilliárddal nagyobb összeggel akarja gazdagitani az állam kasszáját. Szerdán már a kormányzópárt értekezlete elé kerül a javaslat, ahol előbb az intézőbizottság, majd a párt összes képviselő tagjainak részvételével a pártértekezlet tanácskozik a pénzügyek szanálására irányuló első nagy lépésről.

Jönnek tehát az adók s ez a kérdés egyidőre háttérbe fog szoritani minden más problémát.

Ezzel párhuzamosan felszinen marad a közélelmezés ügye. Valószinü, hogy a nemzetgyülés el fogja határozni a termésrendelet revizióját s ezzel kapcsolatosan eldönti azt az elvi kérdést is, vajjon külön kenyéradó formájában vagy más uton gondoskodjék a kormány a közellátásra szoruló milliók élelmezéséről.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Svájci teológusok a budapesti nyomor enyhitéséért Amerikai feministák a budapesti szegény gyermekekért Gróf Teleki Pál miniszterelnök
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98