Dtum
Login with Facebookk
1920 | Február

A kamara az élelmezési zóna ellen

Az élelmezési védelmi zóna a gyakorlatban máris károsnak bizonyul, mert csak azt eredményezte, hogy a csempészet annál vigabban divik, ellenben a legitim kereskedelem képtelen a fogyasztási szükségletet ellátni.

A budapesti kereskedelmi kamara e tárgyban tartott értekezletén az élelmező-ipar és kereskedelem minden érdekeltje és szakértője megegyezett abban, hogy az élelmezési védelmi zóna nem küszöböli ki a lánckereskedelmet, hanem csakis a tisztességes legitim kereskedelmet fogja kikapcsolni. Ezért a kamara emlékiratban javasolni fogja az élelmezési zóna megszüntetését. 

Az a körülmény, hogy az élelmezési zónán belül csakis egy bevásárló szindikátus szerezhet be élelmicikket, nagyban veszélyeztetik a zónán innen fekvő területek közélelmezését, mert a bevásárlásban való monopólium mellett az élelmicikkek készlettulajdonosai természetszerüen nem fogják készleteiket oly mennyiségben áruba bocsátani, mint azt a szabad verseny esetén tennék és amely nekik jobb árakat biztositana.

Ellenben a fogyasztóközönség érdeke azt követeli, hogy az élelmiszerfelhozatal mentől nagyobb legyen, mert ettől függ a fogyasztási piacokon a közellátás áralakulása.

Ezenkivül az élelmezési zóna felállitása természetszerüleg azt is eredményezi, hogy a zónán kivül eső megszállott területekről élelmiszerbehozatal, amely csakis csempész-uton mehet végbe, lényegesen megcsökken, mert a csempészés kockázatát az illető vidékek termelői csakis ugy vállalják, ha megfelelő magas árakon tudják értékesiteni a magyar határokon a becsempészett élelmiszereket.

Igy pld. a Bácska szerb megszállás alatt lévő részeiből tetemes mennyiségü zsirt, szalonnát és lisztet csempésztek be az ottani gazdák, amelyeket a határszéli községekben felvásárolták és amelyek azután nagyrészt a fővárosba kerültek el. Most ez a forgalom teljesen megszünt, ugy hogy az élermiszerfelhozatal egyik fontos tényezője ki lett küszöbölve, anélkül, hogy a lánckereskedelem további munkájában megakadályoztatnék. Az élelmezési védelmi zóna a teoriában talán szépen fest, a gyakorlatban azonban máris ártalmasnak bizonyult.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98