Dtum
Login with Facebookk
1920 | Február

Áruforgalom Ausztriával

Az Ausztriával való csereforgalom ügyében folytatott tárgyalásokat az osztrák és magyar kormány képviselői egymással a napokban befejezték és az ideiglenes szerződést megállapitották. A szerződés véglegesitése előtt mind a két kormány azt minisztertanács elé fogja terjeszteni. Az a hir, mintha a magyar kormány a szerződést már alá is irta volna, ezek szerint nem felel meg a valóságnak.

A szerződés aláirása eddig már csak azért sem volt lehetséges, mert a magyar bizottság tagjai csak január 30-án érkeztek vissza Bécsből és most dolgoznak a pénzügyi, kereskedelmi, földmivelési és közélelmezési miniszterek elé terjesztendő referátumokon. Nagyon valószinü, hogy ugy a magyar, mint az osztrák kormány a létrejött megállapodásokat lényeges változtatások nélkül el fogja fogadni. 

A megállapodások kiterjeszkednek az Ausztriával való forgalom és gazdasági viszony egész komplexumára. Nevezetesen szabályozzák kölcsönösen az átmenő forgalmat olyképen, hogy tranzitküldeményekhez, kivéve az egyedárusági cikkeket, engedélyre nem lesz szükség. Egészen szabad lesz innen Ausztriába és Ausztriából ide az áruminták küldése.

Ugy Magyarország Ausztriából, mint Ausztria Magyarországból az érvében lévő vámelőirások figyelembevételével a kikészitési eljárásban hozhatnak be nyersanyagokat és félgyártmányokat, sőt az egyik állam a másiknak azt is biztositja, hogy az áruszállitmányoknál a forgalmi technikai akadályokat igyekezni fog lehetőleg kiküszöbölni. 

A megállapodások legfontosabb része az, amely a kompenzáció alakjában lebonyolitandó áruforgalmat rendezi. Megállapitották azoknak az áruknak jegyzékét, amelyeket Magyarország ad Ausztriának más árukért cserébe; Magyarország nevezetesen megengedi, hogy a kiviteli engedélyek tárgyában érvényben lévő szabályok betartásával területéről Ausztriába nyersbőröket, repceolajat, textil- és papirhulladékot, nyers borkövet, nyers és pácolt meggyfabotokat, szarvakat, disznósörtét, cementet és magyar gyártmányu vegyi készitményeket szállithatnak a meghatározott kontingens keretében.

Ausztria ezzel szemben az ugyancsak meghatározott mennyiségekben mezőgazdasági gépeket és eszközöket, vas- és acélárukat, szerszámokat, villamossági cikkeket, vegyi árukat, festékeket, gyógy- és kötszereket, kézmü- és konfekcionált árukat, bányaüzemi anyagokat, mindenféle papirost, nyomdai kellékeket, talpbőrt, bőrszijakat, szijgyártó árukat, posztót és egyéb textilárukat, cérnát és cipészeti anyagokat fog szállitani. A csereforgalommal kapcsolatosan szükségessé váló pénz- és átutalási forgalom tekintetében is történtek megállapodások. 

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98