Dtum
Login with Facebookk
1920 | Június

Tass József - A reményhez

Remény, - hozzád fohászkodom
A kínban, mely gyötrő falat
Emel fölém. E puszta rom
Egyetlen ékessége vagy.

Minden szakad s részére hull, -
De erős a te hódító
Uralmad, mely sosem lazul
Sarkaiban. Nem gyönge hó

S mulandó jég a szent talap,
Melyen ragyogsz. Szilárd s hideg
Trónuson ülsz: a megszakadt
Szivek milliói felett.

Óh jöjj - s forgasd el kegyesen
Sorsunkat, mely már ebek
Harmincadán hever! Misem
Múlhat felül rút a sebek

Kötésében. Bár emberi
Értelmet meghalad pazar
Munkád, mely összekeveri
A kéjt a kínnal, mely csavar.

Vagy nem a büszke s összetört
Szivek törvénye vagy? - Csupán
Az istenek szeszélye szült
Vigasznak annyi kín után?

Óh, - légy bár szent, - vagy pokoli
Erő, - roppant sziklák mögött
Tanyázó, hol a távoli
Szférák zúgnak egymás fölött:

Segíts s emelj! - Titokzatos
Léonyed, mely kettős: hit s merő
Kétely, karcsú és haragos
Oszlop gyanánt szökjön elő!

Remény! - A gyilkos, kit hideg
Hurok szorít s a vasszegen
Feszül, - míg fojtja a zsineg, -
Szívében hozzád esdekel.

De hol minden kötél szakadt,
S rohadni sincs miből; az zord
Kényszer tipró sarka alatt:
Szabad-e várni jobbra kort?

Óh száz halállal halt s tüzes
Szégyenpadon, kit végzete
Hitétől foszta meg, üres
Árnyként a sírba szállni le.

Sorsa betelt. S az istenek
Arcát tiltó közöny fedi
Bukásán. Bár kegyetlenebb
A gúny, mely sajnál s emberi. -

De nem halt meg, ki szüntelen
Holtában is, mint ércbe zárt
Erőt, malasztként hordja szent
Hitét, melyet szívébe vájt.

Hol az acél s a barna kő,
Mely győzni tud, hol dac s komor
Szándék feszül a süppedő
Kripták alatt s kitörni forr? -

Remény, - a szörnyü kárhozat
Dörgő poklában is: örök!
E nemzet, mely az áldozat
Báránya volt, - létért hörög! -

S ha minden összeesküszik
S fejére hull is: végtelen
Sorsát kibirja s nem szünik
Hinni egy méltóbb életen.

 

Szózat

Hazám! Az üszkös, mély sebek
Meddig buzognak még? S a hab,
Mely ajkaidról csepegett,
Testedhez, óh, meddig tapad?

A mérték, jaj, mikor telik
Teljessé? Sorsod haragos
Ostorai meddig verik
Véresre hátad? Aranyos


Ajkaival az isteni
Derű mikor csókol szíven?
A kínok néma kövein
Meddig heversz mezítelen?

Jaj, ne kérdezd a bús jövő
Titkát! A néma függönyök
Mögött tőrt rejt a kék redő
S a parton koponya görög.

Zöld sás közt hulla imbolyog
A kék vízen. A rombadőlt
Házak közt vadul sompolyog
Az éhség s tigrisként üvölt.

Nincs kín, mely véres körmeit
Ne vágta volna elgyötört
Húsodba. Gyilkos tőrbe vitt
Sorsod s ezer darabra tört.

Szép testedet falánk kutyák
Marcangolják. Bús végzeted
Szemétdombján heversz s kivájt
Szemed nem lát többé eget.

Jaj, mért rohantál botorul
Vesztedbe? Szárnyaid konok
Örvénybe hurcoltak s vadul
Húzott alá az éh-torok.

Óh, Hunnia! - Mit domború
Egében végzet valaha
Kimérni gondolt, szomorú
Vállad, mint kettős oszlopa

A borzalomnak, egyedül
Magára venni, sohasem
Késett. - Jaj, ígyen idvezül
A bűn, mely parazsat terem.

Így roskad össze holt tövén
Minden, mely átok közt fogant.
Ihol a nagy vesztés helyén
Ácsolják már a ravatalt.

Dögszagra gyűl a szomjazó
Vércse. A hímfarkas sötét
Torka üvölt. Feljül maró
Vihar szórja kemény dühét.

Aranysziklái közt a sors
Szava harsog. A partrament
Tenger dörögve fut habos
Hullámain s tusázva reng.

Sarkaiban indul a föld,
A bús anya. A haragos
Mindenség mély szava üvölt
Az űrben. Legott tarajos

Mennykövek légiója hull
Rendre. A vesztés keserű
Fájdalmát érzi s elborul
A menny, a csillagveretű.

Hazám! Az irtózat komor
Percében múljék el kevély
Gőgöd s mint lángoló bokor
Hamvadj el vétkeid tüzén.

A gyásznak durva köntösét
Borítsd magadra. Végtelen
Kínod ezer nyitott sebét
Ne lássa meg kiváncsi szem.

S ha halni kényszerítenek
Gyilkosaid, - mint néma tölgy
Zuhanj alá a fergeteg
Alatt, mely koronádra tört.

Óh, Hunnia, - vagy volna még
Ereidben buzogni vér?
S fordúlna még az érckerék,
Mely hurcol szárnyas tengelyén?

Úgy tél múltán, mint csonka tönk,
Mely elhullván a néma part
Sziklán új sudárba tört:
Vesszőidnek feszíts ugart.

Terhét váltja az asszú föld
Esztenden. Holdra hold telik.
Virágot hajt a barna völgy
S friss lombbal tölti kertjeid.

Megtisztulván a fájdalom
Padján, tiéd a dús malaszt,
Mely éltet. - Derülj hát, fajom!
Istenkéz óv s kínál vígaszt.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Mandátumterületek Mandátumterületek
Az I. világháború után Németország gyarmatai és a Török Birodalomtól...
Elefántcsonttorony és világnézet Elefántcsonttorony és világnézet
Ez a három szó sűrűn szerepel mostanában együtt. Hol élesen...
Villanyos szálló Párisban Villanyos szálló Párisban
George Knap, a párisi hires villanyos ház feltalálója, oly szálló...
A makói „eldorádó” A makói „eldorádó”
Az egyik pesti lap a minap egy cikket közölt „Látogatás a makói...
Kétéltü automobil Kétéltü automobil
Ez a kép, ha csekélységnek látszik is, mégis fontos, bizonyiték arra,...
Törökországban ilyen az élet Törökországban ilyen az élet
Hogy a háboru alatt milyenre változott az élet szép Törökországban, s...
Szép Ernő - Vőlegény Szép Ernő - Vőlegény
Szép Ernő vígjátékát kedvezőtlenül fogadta a napi sajtó. A kritikusok...
Robbanás a rakétagyárban – gyermekek haltak meg Robbanás a rakétagyárban – gyermekek haltak meg
A tűzjátéki czikkekről, viharágyukról a fővárosban ismeretes...
A kalózvezér elásott kincse A kalózvezér elásott kincse
A hagyományok szerint rengeteg kincs van elásva a Csendes-oczeánban...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98