Dtum
Login with Facebookk
1921 | Április

A XXX. országos tenyészállatvásár és gépkiállítás

Folyó hó 9-én délben nyitotta meg Horthy Miklós kormányzó a XXX. országos tenyészállatvásárt és a vele kapcsolatosan rendezett gépkiállítást. 

Az ünnepélyes megnyitáson résztvettek Teleki Pál gróf miniszterelnök, nagyatádi Szabó István, Tomcsányi Vilmos Pál és Hegyeshalmy Lajos miniszterek, Rubinek Gyula, Mayer János, Szomjas Lajos, Patacsi Dénes, Meskó Zoltán, valamint számos nemzetgyűlési képviselő, az OMGE részéről Somssich László gróf elnök, Szilassy Zoltán igazgató, a Hangya képviseletében Balogh Elemér vezérigazgató, Meskó Pál ügyvezető-igazgató, Jeszenszky Pál, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének vezérigazgatója, Bernát István a Gazdaszövetség elnöke és a gazdasági és társadalmi életünk valamennyi számottevő tényezője. 

Nagyatádi Szabó István földmívelésügyi miniszter üdvözölte a kormányzót, aki rövid szavakkal megnyitotta a tenyészállatvásárt és a gépkiállítást. Ezután Konkoly-Thege Sándor gazdasági tanácsos vezetése mellett a kormányzó és kísérete megtekintette a vásárt és a kiállítást. 

A tenyészállatvásárra felhozott anyag a jogos várakozást felülmulta és a jelenlegi viszonyok között igen jónak minősíthető. A juh kiállítás anyaga a legértékesebb, igen jó a sertésanyag is. Az abrakhiány és egyéb bajok hatása leginkább a szarvasmarhákon látszik meg, de azért minőségileg itt is igen szép példányokat láthatunk. Paizs Gyula rácalmási gazdaságából Horthy Miklós kormányzó is vásárolt 4 drb üszőt. A szarvasmarhák közül a simmenthali volt legnagyobb számban képviselve, de más fajták közül is igen szép példányok kerültek a kiállításra. 

Három csarnokot foglaltak el a juhok, majdnem 360 drb. Igen szép posztó- és szövetgyapjas merinók, franciaországi fésűsök, hazai fésűsök és nagytestű húsmerinók. Tágas, széles csarnokokban voltak elhelyezve a mangalicák, lincolnshire és hússertés-malacok. 

A kiállított anyagot a bíráló-bizottság már pénteken bírálta és igen sok díjat osztott ki. Örvendetes eredmény, hogy nemcsak nagyobb gazdaságok, hanem kisgazdák is állítottak ki és a kiállított értékes anyagot a bíráló-bizottság ki is tüntette. A kiállított szép állatok egyes példányait a mai számunkban be is mutatjuk olvasóinknak. 

A kiállítási épületek körül voltak a gépek elhelyezve.
A hatalmas szántógépektől kezdve le a legkisebb kukorica ültető gépig minden mezőgazdasági gépet megtalálhatott az érdeklődő gazda. Különösen szép volt a Hangya kiállítása.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Hangya kiállítása a tenyészállatvásáron A Hangya kiállítása a tenyészállatvásáron Garabonciás, egyéves bika, nagydíjat nyert (Gaál József pamuki gazdasága, Somogymegye)  Vándor, kétéves bika, 1. díjat nyert (Eszterházy László gróf pusztasárosdi uradalma)  Toldi, másféléves bika, 1. díjat nyert (Kisfonai Mihály fonai kisgazda tenyésztése)  Rózsa, ötéves tehén, 4610 liter évi tejhozammal; 1. díjat nyert (Magyar Orsz. Központi Takarékpénztár fóti gazdasága)  Bimbó, kétéves üsző, 1. díjat nyert (Teknyős Károlyné, Budapest) Hazai fésűs juh; nagydíjat nyert (Almássy Dénes gróf gyulavári uradalma) Magyar mangalica, nagydíjat nyert (Wenckheim Dénes gróf vésztői uradalma)
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98