Dtum
Login with Facebookk
1921 | December

Uj tanukat hallgatnak ki a kivitell panamák ügyében

A védők szerint az engedélyek dijait pártcélokra adták


A Magyar Hiradó jelenti: A kiviteli panamák ügyében folyó bűnpörbe a kir. itélőtábla – mint ismeretes – a fogvalevő terheltek szabadlábrahelyezési kérelmét mind elutasította és még óvadék ellenében sem engedte őket szabadon. A letartóztatott terheltek védői most ujabb kérvényeket adtak be dr. Plesch György vizsgálóbiróhoz és ezekben számos tanú sürgős kihallgatását kérik.


A védők hangsulyozzák, hogy a bünpör különböző jegyzőkönyveiben sürün előfordulnak a diszkrét magasabb célok és „családi inkamerálás” kifejezések és eddig nem akarták e homályos és burkolt kifejezések mibenlétét felfedni, mert azt hitték, hogy enélkül is elintézhető lesz a kiviteli panamák nyomán keletkezett bünpör. Most azonban tanuvallomásokkal azt akarják igazolni, hogy a kiviteli engedélyek megszerzése alkalmával mindazok, akik e burkolt kifejezést használták, kifejezetten megmondták azt is, hogy az engedélyekért járó díjak arravalók, hogy azokból a kisgazdapárt pártkasszáját létesíthessék, tehát a nagyösszegű adományozások pártérdekeket és irredenta célokat szolgálnak.


A vizsgálóbiró helyt adott e kérelemnek és a védők által megnevezett tanukat lehetőleg még ebben az évben kihallgatja.


A ügyben érdekelt nemzetgyűlési képviselők szerepe hasonlóképpen sürgősen tisztázódni fog. Dr. Plesch vizsgálóbiró a per ezen részére vonatkozóan és több tanú kihallgatását rendelte el és ha ezeket mind foganatosította, az iratokat érdemleges inditványtétel végett a kir. ügyészséghez teszi át.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98