A gazdák sokfelé panaszkodnak amiatt, hogy sok az elhullás az apró malacok között, különösen elválasztás után. Ennek oka legtöbbször a meg nem felelő, természetszerűtlen tartás és takarmányozás. Az ólak vagy hideg és a kis állatok meghülnek; vagy pedig túlmelegek s mert az állatok örökösön ott bent vannak és nem edződnek meg, kicsit kedvezőtlen viszonyok közé kerülve, könnyen megbetegszenek. Az ilyen érzékeny, betegeskedő malacokon könnyen erőt vesz azután bármilyen baj. 

Már a vemhes kocákat jól kell tartani, hogy életrevaló, erős malacokat hozzanak a világra; még bővebben kell táplálnunk azokat a szoptatás ideje alatt, hogy elég tejük legyen. A kis malacokat már ekkor rá kell szoktatni a szemre (legjobb az árpa), hogy az elválasztást se sinyeljék meg és még jobban kell tartani őket elválasztás után. Istállójuk ne legyen se meleg, se hideg; lehetőleg világos, tiszta, soklevegőjű és legyen sok alom is. A szopósmalacokat bocsássuk ki anyjukkal együtt naponkint a ház környékére, lehetőleg gyepes helyre, hadd mozogjanak, edződjenek a jó levegőn, a napfényen és szabadon fölvehessék a nekik szükséges tápanyagot. Zord időben, hasigérő sárban természetesen nem szabad kihajtani. Ilyen nevelés mellett kevesebb lesz a veszteség. 

Ezt az elvet, a természetszerű tartást és takarmányozást vallja az egyik legkiválóbb német sertéstenyésztő gazda, F. Hoesch is, aki sertéseit állandóan a szabadban tartja, úgyszólván teljesen a legelőn neveli föl; a nyáron át jó heréseken legelteti gyorsanfejlődő fajtájú sertéseit.

Ez a német gazda évenként egy-két ezer tenyésztést ad el, amelyeket mindenfelé nagyon keresnek. Tehát a sertéstenyésztés sikerültéhez nem betonistálló a kellék, hanem a hozzáértés és szaktudás!