Dtum
Login with Facebookk
1921 | Január

Csehország a Habsburgok ellen

A "Deutsches Volksblat"  Flieder dr. bécsi cseh követtel folytatott beszélgetést közöl.


Arra a kérdésre, hogy miként fejlődik Csehország politikai és gazdasági viszonya Németországhoz és Magyarországhoz, a bécsi cseh követ így nyilatkozott:
- Középeurópa gazdasági viszonyainak normalizálása és konszolidációja Benes dr. cseh külügyminiszter politikájának egyik alapelve. Ezzel tulajdonképpen a második kérdésre is megfeleltem.

 

Csehország valamennyi szomszédállamával, tehát a kérdésben említett összes államokkal is jó szomszédi viszonyt igyekszik fönntartani. Jó szomszédi viszonyban akarunk élni Magyarországgal is és vele is rendes gazdasági érintkezést óhajtunk folytatni. Csak a magyar kormány magatartása akadályozta eddig e szándékunk végrehajtását, amely kormány a békeszerződés teremtette jogi helyzettel szemben némely tekintetben elutasítólag viselkedett.

 

Amint azonban Magyarország oly irányzat érvényesül, amely az uj politikai és gazdasági helyzettel számol, mi sem fog többé utjában állani annak, hogy Csehország és Magyarország között élénk gazdasági kapcsolat fejlődjék ki.


A Habsburgok restaurálására irányuló tervekről a követ így nyilatkozott:
A cseh nyilvánosság előtt a restarurácinak lehetősége ki van zárva. Az összes dolgozók osztályok, a földmüvelő osztály fölvilágosodott része és az értelmiség óriási többsége határozottan elleneznék a Habsburg-dinasztia visszatérését.


Arra a kérdésre, hogy a Tótföld felől nem fenyeget-e restaurálás veszélye, így válaszolt:
- Erre a kérdésre megfeleltek a parlamenti és szenátusi választások. A külföldön mindenütt az erősen autonomista szinezetü katolikus néppárt győzelmét várták. Azt várták, hogy a mandátumoknak nyolcvan százalékát ez a párt fogja elnyerni. Az eredmény éppen ellenkezőleg, a centralista szociáldemokrata párt győzelme volt.


Az utódállamok gazdasági konferenciájáról azt mondotta a követ, hogy Csehország sem zárkózik el a gazdasági tanácskozások elől.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98