Dtum
Login with Facebookk
1921 | Július

Károlyi Mihály, Szende Pál és Jászi Oszkár részére salvus conductust kér Ábrahám Dezső

Herceg Windiscgraetz ismert vádjai ügyében erélyes akcióra készülődnek ugy a Wekerle-, mint a Károly-kormány tagjai. A Wekerle-kormány tagjai nem hajlandók addig nyilatkozni a kérdésben, amíg Windischgraetz adataiba és állítólagos bizonyítékaiba bele nem tekinthettek, azonban – már jóelőre tiltakoznak még csak a feltevés ellen is, hogy ők bármi tekintetben is elnézők, vagy erőtlenek lettek volna gróf Károlyi Mihállyal szemben.


Más a helyzet a Károlyi-kormány sulyosan megvádolt tagjaival szemben. Ezek nem elégszenek meg egyszerű tiltakozással, hanem az agresszív támadással szemben az agressziv védekezés fegyveréhez nyulnak.


Igy dr. P. Ábrahám Dezső, a Károlyi-kormány volt igazságügyi államtitkára, volt szegedi miniszterelnök, szombaton megjelent a igazságügyminisztériumban és a következő kérést terjesztette elő:
1. Miután herceg Windischgraetz leleplezésében azt állítja, hogy ő (Ábrahám) Károlyi Mihály hazaáruló jelentéseit Svájcba vitte és azokat ott az ántánt politikusainak átadta s ennek fejében
2. a Károlyi-párti politikusok pénzt fogadtak el;
ezek a vádak csak ugy bizonyíthatók, ha gróf Károlyi Mihálynak módot és alkalmat adnak, hogy megjelenhessék a magyar bíróság előtt, éppen ezért a kormány adjon salvus conduotust gróf Károlyi Mihálynak, Szende Pálnak és Jászi Oszkárnak, hogy személyes szabadságuk biztonsága mellett hazajöhessenek, vallomást tehessenek és előterjeszthessék ellenbizonyítékaikat.


Ábrahám Dezső szerint e három vallomás nélkül a rendkívül sulyos hazaárulási vád, sem pedig annak ellenkezője nem bizonyítható. Éppen ezért feltétlenül ragaszkodik Károlyi Mihály kihallgatásához.


Az igazságügyminisztériumban az előterjesztett kérelemre Ábrahám Dezső azt a választ kapta, hogy miután a hazaárulási pör folyamatba tételével az ügyészséget bízták meg, terjessze elő kérelmét az ügyészségen.


Dr. Ábrahám ennek kapcsán még a szombati nap folyamán megjelent dr. Sztrache Gusztávnál, az ügyészség vezetőjénél, akinek tanácsára ma írásban fogja megismételni az igazságügyminiszteriumban előterjesztett kérelmét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Károlyi Mihály Jászi Oszkár Szende Pál emléktáblája Nyírbátorban
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98