Dtum
Login with Facebookk
1921 | Június

A mozgás ábrázolása

A mozgás problémájával a tudomány és a művészet egyaránt foglalkozik s a kettőnek eredményei vállvetve segítenek az életnek új szemmel való látásához és megértéséhez. Amit a tudomány precíz kísérleteivel, a tudományos fantázia feltevéseivel, elméleteivel kutat (Bergson elméletei az életnek mozgásában való szemléléséről, Einstein relativitás elmélete, az idő fogalmának mint negyedik dimenziónak a három térdimenzióhoz való csatolása stb.), arra a művészet a maga módján, ösztönszerű megfigyeléseivel talál rá.

 

Az élet mozgásban való megfigyelése természetszerűen vezetett a mozgás ábrázolásának kérdéséhez. Ennek az ábrázolásnak módozataival, lehetőségeivel és határaival akarok a következőkben foglalkozni.

Az a kérdés, hogy van-e a képzőművészetnek olyan eszköze, mellyel a természetben megfigyelt mozgásokat visszaadhatja. Ha külön veszem a képzőművészet eszközeit és egyenként megfigyelem őket, azt látom, hogy egy részük igenis alkalmas az ilyfajta ábrázolásra. A vonal-ban mindig van mozgás. A vonal az elmozdult pont nyoma. Vonalat csak úgy tudok megnézni, ha szemem végighalad a vonal egymást követő pontjain, ha a vonallal mozgok.

 

Van Gogh képei csupa vonal, csupa mozgás. A valeurkülönbség is mozgás. A sötét folt vezeti, tolja a tekintetet a világos felé. Minél kisebbek egy képen a valeurkülönbségek, annál kisebb a mozgás, annál nyugodtabb a kép, minél nagyobbak annál erősebb a mozgás, nyugtalanabb a kép. Az egyensúlytalanság is mozgást érzékeltet. Eldőlő folt, kiegyensúlyozatlan vonal, vagy valeur, mozgás benyomását kelti. (Hiszen a természetben annyira beidegeztük, hogy a nyugodt állás feltétele az egyensúly.)

A képzőművészetnek tehát nem hiányoznak az eszközei a mozgás ábrázolására. Ezek az eszközök az ábrázolt tárgytól függetlenül is érzékeltetnek mozgást: a vonalnak, valeurkülönbségnek, egyensúlytalanságnak tárgy nélkül is az a hatása, hogy mozgás benyomását kelti. Képekre emlékezem. Gericault lóversenyén a lebegő lovak tovafutó vonala természetellenes és mégis kifejezi a mozgást (sőt sokkal jobban kifejezi, mint a fotografikusan helyes rajz), mert a vonal helyesen van megoldva. - Egy futurista száguldó automobil.

 

A mozgást és sebességet két egy csúcsban egyesülő vonalnyaláb és annak párhuzamos ismétlése fokozza. - Az "Absztrakt-sebesség" Ballától. Tárgy nélküli vonalak és foltok úgy elrendezve, hogy határozott mozgás benyomását keltik. - Severini hírhedt bálterme, a mozgó, nyüzsgő foltmozaik. Bármennyire nem értek egyet a futurizmussal, nem tagadhatom, hogy ezek a képek velem mozgást éreztettek, mert a festészet eszközeiben rejlő tulajdonságokat helyesen használták ki.

Az élet, a természet képei csupa mozgás. Hullámzó víz, fák szélben, egy regatta, footballmérkőzés, forgó körhinta, utca kocsikkal, automobilokkal, emberekkel mind mozgás, ábrázolható vizuális élmény, melyet a múltban nem ábrázoltak, mert az emberek figyelme a mozdulatlan pillanatképeket nézte és nem a mozgó folytonosságokat.

 

Ma a mozgásokat mint folytonos folyamatot nézzük, s a képzőművészet eszközei minden mesterkedés nélkül megengedik, hogy mozgást ábrázoljunk, mi sem áll útjában tehát annak, hogy a természet mozgásait megrögzítsük. Kérdés csak az, hogy a folytonosan mozgó életnek mily részletét lehet kiragadni úgy, hogy az ábrázolt kép egységes benyomást adjon.

 

Más szóval kérdés, hogy a negyedik dimenzió, az idő, mily fokig szerepelhet a művészi alkotáson. Azt hiszem, hogy az objektív természet-ábrázolásban az az időmennyiség, mely mellett egy mozgás kiragadott része még egységes benyomást kelt, megállapítható (igaz, hogy a megfigyelés a megfigyelő egyéntől és annak pillanatnyi lelkiállapotától függő.)

A művészi ábrázolás rendesen túlmegy az objektív természetábrázoláson. Azt hiszem, hogy a művészetnek nem célja, csak eszköze az impresszió. A művészet célja a művész érzelmi életének kifejezése, megvalósítása, formába öntése a különböző művészetek kifejező eszközeinek segítségével. Van Gogh jut eszembe. A küzdő, tépelődő, szenvedő ember, a kínlódó, fetrengő tájakkal.

 

Nála az impresszió igazán csak eszköz s (bár nem tudatosan) a vonalformákban megnyilvánuló lelki kifejezés a tárgy. Ő a tájképen túl sokkal mélyebb mozgásokat ábrázol. Ezeknek a belső mozgásoknak a kifejezésére ugyanaz a vonal szolgál, mely a külső mozgásokat ábrázolja.

 

Csakhogy a vonal itt az impresszióval egyenrangú eszköze a művészi kifejezésnek. Van vidám, felfelé törő vonal és van szomorú, lehajló, lapuló vonal s a vonalak menetét a lelkiállapot vezeti. Ha szomorú vagyok, szomorú az egész világ nekem - "Amerre én járok, még a fák is sírnak" - s szomorú vonallal rajzolok, szomorú képet festek, ha víg vagyok, víg minden körülöttem s víg a vonalak rajza a képen. - De nemcsak vonalban tükröződnek vissza a lelki mozgások.

 

A valeurkülönbségek éppen úgy kifejeznek, mint a vonal. Egy lágy játékú kevéssé hullámzó kép más lelkiállapotnak felel meg, mint a szélső sötétek és világosok ellentéteivel festett kép. A kiegyensúlyozások is fontosak. Más kifejezés van az olyan képben, melyben az egyensúlyozás nem teljes ugyan, de megvan, mint az olyanban, mely teljesen egyensúlytalan.


Az új művészi mozgalmak nagyobbára a szubjektív művészi ábrázolás problémáit kutatják, tudatosan is, ösztönszerűen is. A "la nature vue a travens un tempérament" ábrázolása nem elégíti ki ma a művészeket.

 

Természetes, hogy ebben a szubjektív ábrázoláskeresésben sok az eltévelyedés (főképp a tudatos, elméleti alapon való keresésekben), hiszen az ember lelki élete valami örökké mozgó és változó folytonosság, melyben nem lehet oly tudományosan megállapítható pontossággal elszigetelni egy-egy képet.

 

Egy-egy emlékkép sohasem jelenik meg egyedül az ember öntudatában s azt, hogy az emlékkép csoportból mi ábrázolható egységesen, csak a helyes művészi ösztön és jó ízlés szabja meg. Az idő fogalma is sokkal tágabb a szubjektív ábrázolásnál, mint az objektívnél. Hiszen tőlem függ, hogy mennyi elmúlt benyomást keverek egy új benyomáshoz. S ebben a legnagyobbak az eltévelyedések. Egy futurista képre emlékszem.

 

Táncosnő életét ábrázolja. A táncosnő számtalan formában, mozdulatban és ruhában, egészben és töredékekben, szétszórt tagokkal szerepel egy különben nem kellemetlenül megoldott felületen. Ez a kép azért rossz, mert ahhoz, hogy megértsem, ismernem kell a táncosnő életét, múltját, viszonyát a festőhöz, gondolkozva kell összeszednem testének szétszórt tagjait stb. Végeredményben a kép csak egy csomó ismeret felvétele után élvezhető.

 

Feltétlenül rossz az a képzőművészeti alkotás, mely értelmi elemek belekeverése nélkül élvezhetetlen. A képet, szobrot stb. nem érteni, hanem érezni kell. (Az érzelmi elemek belekeverése azonban a másik irányban is helytelen. Rossz műélvező az, aki anatómiai vagy természetrajzi készültsége alapján bírál egy képet.

 

Az anatómia, vagy természetrajz lehet a művész dolga, ha a művészt érdekli és fontosságot tulajdonít neki, de a műalkotás művészi megbírálásnak lényeges tárgyát nem képezheti). - A fent említett futarista képet még élvezhetetlenné teszi az idő fogalmának túlságba való tágítása. (A táncosnő egész életét ábrázolja a kép.)

 

Nem akarok dogmákat felállítani arra, hogy a képzőművészetben az idő fogalma mennyire tágítható - egyénileg valószínűleg igen különböző ez a mérték - egyetlenegy merev megállapítható igazság van s ez az, hogy a művészi alkotás csak akkor lehet jó, ha magyarázat nélkül élvezhető. Természetesen feltételezve azt, hogy belenevelt esztétikai előítélet sem zavarja a tiszta műélvezetet.

Kétségtelen, hogy egy hangulattal, lelki állapottal kapcsolt emlékkép-complexumban az idő nehezebben meghatározható mint a közvetlen impressióban, de nem hiszem, hogy ez az idő napokra, sőt évekre terjedhetne.

 

El tudom fogadni, hogy valaki egy sétájának, vagy egy helyen való tartózkodásának hangulatát, sorozatos benyomásait egy síkon foglalja össze, tehát személyének hosszabb mozgásához kösse a képe tárgyát, de ezt is legszívesebben úgy, ha az időt ki tudja teljesen küszöbölni s mintegy absztrahálja hangulatát.

Végeredményben a mozgás ábrázolása megoldható, de még alig megoldott probléma. A legtöbb új művészi mozgalom valami formában foglalkozik vele és azt hiszem, hogy a kísérletek és kutatások rövidesen a művészettörténet bírálatát is álló eredményekre fognak vezetni.

 

Bor Pál

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
A futurizmus
Szabó Ágnes

A futurizmus az avantgárd egyik legkorábbi, de gyorsan lefutó áramlata. A jövő felé forduló — és ezzel egyidejűleg a múltat élesen elutasító — művészeti irányzat, a dinamizmus és a sebesség kultuszát hirdeti. Kulcsfogalmai még: az erő, a veszély, a merészség, a lázadás, a küzdelem, a lendület, a technika és a zörej. A futuristák magasztaltak minden egyéni megnyilatkozást, minden eredeti formát. Szembefordultak a könyvtárak és a múzeumok avíttnak tekintett kultuszával, és a modern, nyüzsgő nagyvárost dicsőítették.

Elnevezésének alapja (a 'jövő' jelentésű latin "futurum" szóból származó) olasz "futuro" szó; elnevezője Marinetti.

A futurizmus egyik ága (pl. az orosz irodalomban) a szimbolizmus örökösének vallotta magát, mások a kubizmus folytatói kívántak lenni.

A futurista művilág elemei: az anyagok, a technika, valamint a tudomány szavai és fogalmai.

A futurista szövegek nyelvének jellemzői: a nagy ívű mondatok, a puszta felsorolások, a verbális stílus (igék, igenevek túlsúlya), az indulatszavak, a főnévi igenevek, a merész képek és szókapcsolatok, a szimultán technika, a hirtelen stílus- és ritmusváltások, a megszakítások, a vers különleges sortördelése, az íráskép meghökkentő eljárásai, valamint a matematikai és zenei jelek.

 

A futuristák elutasították a hagyományos mondatszerkezetet, ellenezték a melléknevek, a határozószók és a kötőszók használatát, ki akarták iktatni a nagybetűket, a szabad verset és a képverset művelték. A különleges versritmusnak, az újszerű hangzásoknak (pl. a hangutánzó szavaknak) is kitüntetett szerepet juttattak, pl. "a zörejek művészete" ágazatban. A játékosságot is kedvvel alkalmazták. Jellegzetes műfajuk az óda volt.

A futurizmus 1910 körül lépett fel, szülőhazája Olaszország volt. Két fő változata közül az olasz (Marinetti vezérletével) Mussolini fasiszta mozgalmához csatlakozott, Oroszországban Majakovszkij és társai 1917-ben a szocialista forradalom hívei lettek.

A mozgalom atyja az olasz, de franciául is író Marinetti (Filippo Tommaso, 1876—1944), 1909-ben adta közre először Párizsban, a francia Le Figaro hasábjain programhirdető kiáltványát: A futurizmus megalapítása és kiáltványa (Manifeste futuriste, majd olaszul: Fondazione e manifesto del futurismo); ezzel indul el az első irodalmi avantgárd mozgalom Európában.


 

— Marinetti már korábban, 1905-ben (Milanóban a Poesia c. lap alapításával) az itáliai avantgárd egészének egyik úttörője volt. — A futurista nyelv jellegzetességeit újabb kiáltványban vázolja fel: A futurista irodalom technikai kiáltványa (Manifesto tecnico della letteratura futurista, 1912). Sajátos futurista stíluseszköze a "parole in libertá" (a 'szabad beszéd', a nyelvtani kötések kiiktatásával).

 

Futurista alapverse az Óda a verseny-automobilhoz, különös "afrikai" regénye a Mafarka a futurista (először franciául: Mafarka le futuriste, majd olaszul: Mafarka il futurista, 1910). Ő segítette világra az irányzat orosz változatát is, 1914-ben személyesen is Oroszországban járt, de ez a látogatás az olasz és az orosz futurizmus elkülönülését eredményezte.

Fő pályatársai Olaszországban: Buzzi (Paolo, 1874—1956) olasz költő és író, Folgore (Luciano, 1888—1966) költő, Palazzeschi (Aldo, 1885—1974) költő és regényíró, valamint Altomare (Libero, 1883—1966).

Az orosz-szovjet futurizmus kiemelkedő alkotója lett Majakovszkij (Vlagyimir Vlagyimirovics, 1893—1930). A szerzőtársakkal együtt elkészített kiáltványa és egyben versgyűjteménye: Pofon ütjük a közízlést (Poscsocsina obscsesztvennomu vkuszu, 1912). Sajátos versformája a lépcsőzetes vers, műfaja a poéma.

 

Vizuális kifejező eszköze az agitatív plakát, 1919—1921 között mintegy háromezer darabot készített. Radikális forradalmár volt, a szocialista forradalmat a magáévá tette. Pályája végén szatirikus drámákat írt.

Az orosz futurizmus 1914-ben Futuriszti címmel lapot indított, 1917-től Moszkvában a Futuristák Kávéháza lett a központjuk. A szocialista forradalmat üdvözölték, melléje álltak, de a Művészet Baloldali Frontjának megalapulásától (1922-től) kezdve fokozatosan gyengülni kezdtek.

Paszternak
(Borisz, 1890—1960) költő és író fiatalon közel állt Majakovszkijhoz, annak világszemlélete és stílusa hatott rá.

A franciáknál Apollinaire vette át Marinetti kezdeményezését, az ő kiáltványa Futurista ellenhagyomány címmel jelent meg (Antitradition futuriste, 1913), ebben hirdeti meg a valóság szubjektív átalakításának programját.

Európa egészében ez az irányzat az irodalomban nem terjedt el, a futurista képzőművészet viszont világszerte szélesebb körben hatott.

A magyar irodalomra is kevésbé hatott a futurizmus. Kassák Lajos és köre elfogadta a jövő dicsőítését, de sem az erő kultuszát, sem a nacionalizmust nem vette át. Némi közeledés volt azonban tapasztalható a futurizmushoz pl. Kassák világképében, Balázs Béla és Kosztolányi Dezső írásaiban, Szabó Dezső és Lengyel József stílusában.

Babits Mihály Mozgófénykép c. költeménye (1908) a mozgófilmet köszönti — utólag a futurizmushoz kapcsolható lendületes stílussal.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98