Dtum
Login with Facebookk
1921 | Május

Zsilinszky sulyos sebesülésével végződött a Szilágyi-Zsilinszky párbaj

- A Hétfői Napló tudósítójától.-


Vasárnap délelőtt 10 órakor a Fodor-féle vívóteremben Silágyi Lajos nemzetgyülési képviselő és Zsilinszky Endre, a Szózat főmunkatársa, sulyos feltételek mellett nehéz lovassági kardokkal párbajt vivtak.

 

A párbajra Zsilinszkynek a Szózat március 8-iki számában irt vezércikke adott okot. A cikkben sulyosan sértő kifejezésekkel kritizálta Zsilinszky Szilágyi Lajosnak az előző napon a nemzetgyülésen elmondott beszédét. A beszédben az állam és a társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló vita kapcsán Szilágyi szóvátette a nemzetgyülésen a katonai különitményeket. Szilágyi sértőnek tartotta a cikknek egyes állitásait és ezért báró Tallian Zsigmond altábornagy és Móricz István, a Nemzeti Hitelintézet igazgatója után provokáltatta Zsilinszky Endrét, Zsilinszky Görgey György huszárőrnagyot, a testőrség parancsnokát és Solymossy János huszárszázadost választotta segédjéül.

 

Miután mind a két fél katonatiszti állományba tartozik, előzetesen a katonai körletparancsnoksághoz terjesztették be az ügyet elbirálás végett. A katonai körletparancsnokság – amint ez szokásos – katonatiszti becsületügyi biróság elé utaléta ezt az ügyet, ahonnan tegnap érkezett utasitás olyan értelemben, hogy a felek ügyüket másképp mint sulyos feltételü kardpárbaj utján el nem intézhetik.
Rögtön az első összecsapás alkalmával Zsilinszkinek sikerült Szilágyi Lajos homlokán körülbelül 3 centiméteres könnyü sebet ejteni. A párbajt vezető báró Tallián alotábornagy erre pár perc szünetet rendelt. A második összecsapásnál pár perces heves küzdelem után Szilágyi kardjával Zsilinszky valarcán a szájtól a fültőig terjedő 12 centiméteres mély vágást ejtett. A párbajt vezető Tallián báró Zsilinszky sulyos sebesülése folytán a párbajt beszüntette.


Az ottlevő dr. Lukácsy Béla és dr. Sailer Károly egyetemi tanársegédek a felek orvosai, kötözték be Zsilinszky sulyos és Szilágyi könnyebb sebét. A felek a párbaj után kibékültek. A párbaj lefolyásáról jegyzőkönyvet vettek föl, melyet a katonai körletparancsnoksághoz fognak eljuttatni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98