Dtum
Login with Facebookk
1921 | Május

A hónap rövidhíreiből

Megkezdték a bankjegyek kicserélését

A pénzügyminiszter rendelkezése alapján a bankjegyeknek államjegyekre való becserélését hétfőn megkezdték. Vidéken egyelőre az Osztrák-Magyar Bank fiókjai, később pedig az állampénztárak cserélik be a bankjegyeket. Mindenekelőtt az ezres és tízezres bankjegyek kerülnek ki a forgalomból. A becserélésnél sem kezelési költség, sem másféle címen levonás nincsen. 


Május 22-én lesz az első vitéz felavatása

Szokolits Imre, Sopron városánál alkalmazott útmester, volt törzsőrmester értesítést kapott a Vitézi Széktartóságától, amelyben közlik vele, hogy a kormányzó mérlegelve azokat az indokokat, amelyeket Szokolits vitézi telekért benyujtott kérvényben felhozott, elrendelte a Vitézi Rendbe való felvételét. Igéretet kapott, hogy Veszprémmegyében a gróf Festetich-féle birtokból 15 katasztrális holdat kap vitézi telekül. Vitézzé való avatása május 22-én lesz a királyi várban nagy ünnepségek keretében, amelyen a kormányzó is részt vesz.

 
Negyvenmillió facsemete az Alföldnek

A földmívelésügyi minisztérium erdészeti főosztálya rövid időn belül negyvenmillió facsemetét fog kiosztani az Alföld befásítására. A miniszter felhívta a gazdatársadalmat arra, hogy a fásítás céljaira minél több területet ajánljanak fel. 


A lengyel kamara küldöttsége a fővárosban

A lengyel-magyar kamara negyventagú küldöttsége érkezett az elmúlt hét csütörtökjén Budapestre. A küldöttség pénteken misét hallgatott a Mátyás-templomban, délután pedig megkoszorúzták a Petőfi szobrát. A következő napokon a főváros nagyobb gazdasági üzemeit tanulmányozták. A miniszterelnök kihallgatáson fogadta a lengyel testvéreket. Vasárnap az Operában díszelőadás volt a tiszteletükre. 


Csatorna Debrecentől a Tiszáig

Ferenczy Sándor tisztviselő részletesen megokolt beadványt írt Debrecen város tanácsához, amelyben a Debrecen–Tisza-csatorna tervét fejtegeti. A beadvány most a műszaki hivatal előtt fekszik. Érdekes, hogy a város történelmi levéltára egy Mária Terézia korából származó okmányt őriz, amely ugyanezzel a tervvel foglalkozik. 

Az erdélyi és bánáti földbirtokreform

Garoflid oláh földmívelésügyi miniszter a napokban a parlament elé terjesztette az erdélyi és bánáti földbirtokreformra vonatkozó törvényjavaslatot. Az indokolás szerint a törvényterv egymillióhatszázezer hold földet oszt fel és sajátít ki, míg 1919 óta csak 800 ezer hold föld állott kényszerbérletben. 


Hányan vándoroltak a mult évben Amerikába?

Az amerikai statisztikai hivatal kimutatást adott a bevándoroltakról. Eszerint az 1920. június 30-án végződött hivatalos évben 621.576 különböző nemzetiségű bevándorló érkezett az Egyesült Államokba. Ugyanebben az időben 428.062 ember távozott el Amerikából. A kivándorlók között mindössze 306 magyar lépett partra. A 306 magyar közül ötvenet különböző okok miatt nem engedtek be Amerikába. Az elmult hivatalos évben az amerikai statisztika szerint 14.233 ember vándorolt vissza Csonka-Magyarországba. 


Szabaddá tették a gyufa és szappan árát

Az országos Központi Árvizsgáló Bizottság a gyufa és a szappan árát ideiglenesen próbaképen szabaddá tette. 


A szénszükséglet bejelentése

Saját érdekében cselekszik minden gazda, ha szénszükségletét minél előbb bejelenti. A kétszáz magyar holdnál kisebb gazdaságok a községi elöljáróságok útján irassák össze vetésterületüket és az elöljáróságok egy összegben kérjék a csépléshez szükséges szenet. Egyben felhívjuk a gazdák figyelmét az állami telepeken termelt kitünő tőzegre, amely cséplőgép hajtására kiválóan alkalmas. Erre vonatkozó megkeresések a földmívelésügyi minisztérium tőzegvállalatához (Budapest, V. Sas-utca 12.) intézendők. 

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A vitézi-rend tagjainak cimere Horthy Miklós kormányzó a díszkarddal felavatja az első huszonnégy vitézt A debreceni nagytemplom Révész Imre főesperes imát mond a templom előtt (Debrecen)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98