Dtum
Login with Facebookk
1921 | Október

A MAC őszi nemzetközi versenye

Némethy Jenő (FTC) megjavította a 3000 méteres és a két angol mértföldes, Benedek János (MAC) az 1000 méteres síkfutás rekordját. – Gerő Ferenc (KAOE) legyőzte Houben német bajnokot. – A 200 méteres síkfutásban Gerőt kizárták a versenyből. – Fixl nyerte az Andrássy-díjat kitűnő idő alatt. – A BEAC dobók gyenge szereplése.

A MAC őszi nemzetközi atlétikai versenye zsúfolt tribünök előtt zajlott le. A nagy érdeklődés teljesen indokolt volt, mert atlétáink minden erejüket beleadták a küzdelmekben és ennek alapján nem kevesebb mint három rekord dőlt meg. Az eredmények közül elsősorban kiemelkedik Némethy Jenőnek, az FTC ragyogó tehetségű atlétájának két újabb rekordja.

A 3000 méteres síkfutásban szinte játszi könnyedséggel 9 percre javította nemrégiben felállított saját rekordját, majd még erősebb finisbe fogva, tovább futott 2 angol mértföldig és csekély 17.4 másodperccel megjavította Vörös Vince eddigi 9 p. 51 mp-es rekordját.

Némethy teljesítménye példa nélkül áll a magyar atlétika történetében, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy ebben az évben megjavította az 1500 méteres, az 1 angol mérföldes, az 5000 méteres és most a 3000 méteres és a 2 angol mérföldes rekordot.

Öt rekord egy szezon alatt, olyan káprázatos eredmény, amivel a magyar atletika sokáig büszkélkedhet. Némethy mai két rekordját részben Grosz Istvánnak, egykori klubtársának köszönheti, aki az utolsóelőtti körig megszorította és csak ott adta fel a küzdelmet, Lovass előtt azonban még így is második tudott lenni.

A verseny második kiváló teljesítménye Benedek János rekordjavítása az 1000 méteres síkfutásban. Az első kör gyenge eredménye után senki sem merte volna hinni, hogy rekord lesz, Benedek azonban az utolsó ötszáz méteren elszaladt Fonyótól és 2 p, 33 mp. alatt elsőnek tépte el a célszalagot és nyolctized másodperccel javította meg Palotai Ottó (FTC) immár kilenc esztendeje fennálló rekordját.

Részletes eredmény:
100 yardos síkfutás (Király-díj). 1. Gerő Ferenc KAOE 10.2 mp. 2. Houben, Drefelder TSC 10.2 mp. 3. Kökényesdy Sándor MAC 10.5 mp. 5 induló. Gerő és Kovács (FTC) kiugrásai miatt csak a negyedik start sikerült. Houben kapott leggyorsabban lábra és 60 méterig vezetett minimális különbséggel, itt Gerő került mellszélességgel előre, 80 méternél megint egy vonalban voltak, végül Gerő a finisben mellszélességgel győzött, 3 m. harmadik. Hanthó (MAC) nem indult.

Magasugrás hcp.
1. Gáspár Jenő BBTE e. n. 183 cm. 2. Stefán József MAC 10 cm. e. 183 cm. 3. Gárdos Lóránt MTK 9 cm. e. 182 cm. 11 induló, jó előnyosztás.

400 m. síkfutás (Andrássy-díj). I. előfutam. 1. Juhász György MTK. 52.6 mp. 2. Fixl Lajos MAC 52.9 mp. 3. Kainrath Antal MTK. Indult még Bozsik MAC 2-2 méter a helyezettek között. II. előfutam. 1. Kurunczy Lajos MTK 53 mp. 2. Mayer Hugó Kréfelder TSV 53.3 mp. 3. Gál Ferenc MAC. Indult még Éhrenfeld MTK. 3-3 méter a helyezettek között.

Döntőfutam
. 1. Fixl 50.6 mp. 2. Kurunczy 51.1 mp. 3. Juhász 52.4 mp. 4. Mayer. Starttól Fixl és Kurunczy mentek el legerősebben (200 m. 24 mp. Kurunczy 2 m, előnyével.) A felső fordulóban Fixl erősített és 1 méterrel elsőnek fordult be a célegyenesbe és előnyét a finisben 2 méterre növelte, Juhász 4 m. harmadik. A helyezettek ideje magánmérések szerint 50.9 és 51.9 mp. volt.

Súlydobás. (Államdíj). 1. Vállay Károly MAC 12.93 m. 2. Bedő Pál BEAC 12.71 m. 3. Nonn János BBTE 12.05 m. Indult még Janó MAC 11.94 m. Vállay dobásai: 12.49. 12.91. 12.93, 12.99, - ,12.88, 12.90 m.

1000 m. síkfutás. (Eszterházy emlékverseny). 1. Benedek János MAC 2 p. 33.6 mp. Országos rekord! 2. Fonyó Maron MTE 2 p. 39.2 mp. 5 induló- Medved MAC diktálta a tempót (400 m. 59. 600 m. 1.31) ott Benedek ment az élre (800 m. 2.03). Az utolsó méteren tényesen finiselve nyolctized másodperccel javította meg Palotai Ottó FTC 1912. óta fennálló rekordját. 30 m. nyerve, 20 m. harmadik.

220 yardos síkfutás. (József kir. herceg vándordíj).
1. Houben Krefelder TSV 23.2 mp. 2. Vida Béla KAOE 23.8 mp. 3. Fedák Béla MAC 23.8 mp. Startolt még Gerő Ferenc KAOE, de hat ugrás után a starter kiállította. 4 m. nyerve. mellszélességgel harmadik.

Távolugrás. (Dáni-díj). 1. Haluska József BEAC 656 cm. 2. Petrasovszky Leo MAC 647 cm. 3. Kovács Pál MAC 603 cm. 5 induló. Ellenszél.

Diszkoszdobás. 1. dr. Kobulszky Károly MAC 41.69 m. 2. dr. Csejtey Lajos BEAC 39.20 m. 3. Somfay Elemér MAC 37.7 m. Négy induló. Kobulszky ismét biztosan verte az indiszponált Csejteyt. Kobulszky dobásai: 39.9, - , - , 40.75, 41.36, 41.10, 41.60.

400 m. gátfutás. Két előfutam után a döntőben. 1. Helfer Béla KAOE 59 mp. 2. Braun József ESC 60.1 mp. 3. Fonyó Márton MTE 63.8 mp. 6 m. nyerve, gyenge harmadik. 7 induló. Helfer tovább futott a 1/4 angol mértföldig, hogy kísérletet tegyen a rekord megjavítására, de 59.3 mp-et futva 1 mp-el elmaradt Berács László rekordjától.

Hármasugrás. 1. Somfay Elemér MAC 13.15 m. 2. László Sándor MTK 11.38 m. 3. Miklós Hugó MTE 11.27 m. 9 induló. Somfay a 400 m. gátverseny előfutamától fáradtan is nagy fölénnyel győzött.

3000 m. síkfutás. 1. Némethy Jenő FTC 9 p. országos rekord! 2. Grosz István MTK 9 p. 6.8 mp. 3. Lovass Antal MAC 9 p. 36.6 mp. Indult még Csekey, Karcag. 600 méterig Grosz, onnan Némethy 40 méterrel győzött, 120 m. harmadik. A részidők 400 m. 64.5, 800 m. 2:17, 1000 m. 2:53. 1500 m. 4:25, 2000 m. 5:57.

Némethy tovább futva megjavította a 2 angol mértföldes rekordot (Vörös Vince 9.51) is 9 p. 33.6 mp-re. Némethyt klubtársai a vállukon vitték ki kettős rekordfutása után.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Futóverseny a MAC pályáján. Benedek (x) a verseny győztese Gerő Ferenc (KAOE) - Houben (német) - Kurunczy Lajos Gerő Ferenc (KAOE) nyerte a 100 m-es versenyt
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98