Dtum
Login with Facebookk
1922 | Február

Három hír

Ostenburg Gyula fogsága
Ismeretes, hogy a királypuccsal kapcsolatos bűnpörben a magyar kir. Honvédség főparancsnoka letartóztatását rendelte el Ostenburg Gyula ellen, bár 9 nappal korábban a legfelsőbb katonai törvényszék bírói tanácsa szabadlábrahelyezését rendelte el. Ostenburg védője, harasztosi Király Ferenc dr. már benyujtotta felfolyamodását a letartóztatás elrendelése miatt és ebben kiemeli, hogy az ujólagos letartoztatás bár formailag lehetséges, de jogerkölcsileg képtelenség.

 

Törvényellenesnek deklarál a védő az illetékes parancsnok letartóztatási határozatát, mert ezzel szembehelyezkedett a legfelsőbb fokban eljáró honvédtörvényszék jogerős döntésével, anélkül, hogy az uj vizsgálati fogság okait megjelölte és körülirta volna. A védő felfolyamodás folytán ujra fölterjesztik az iratokat a legfelsőbb honvédtörvényszékhez, ahol a legközelebbi napokban döntenek Ostenburg Gyula szabadlábrahelyezésének kérdésében.

Irországban terjed a zavargás 

Párisból jelentik: Craig kiáltványt intézett a néphez, amelyben bejelenti, hogy minden intézkedést megtesz, ha az angol kormánynak sem sikerül Ulsterben helyreállitani a rendet. Belfastban a helyzet komoly. Összeütközések voltak, amelynek során lövöldözésre került sor. A rendőrség kénytelen volt gépfegyvereket használni a rend helyreállitására. Déli Irországban irreguláris bandák operálnak. (MTI.)

 

A népszövetség teremtheti meg a világbékét

A Magyar Béke Egyesület meghívására vasárnap délelőtt 11 órakor a kereskedelmi csarnok dísztermében a németországi békeegyesület elnöke, Quidde Lajos müncheni egyetemi tanár, a bajor országgyűlés volt alelnöke előadást tartott a békemozgalom mostani céljairól és feladatairól. Dr. Giesswein Sándor elnöki üdvözlő szavai után az, előadó fejtegette, hogy a pacifizmus végcélja a háborúnak mint a népek közötti viszályok elintézési módjának kiküszöbölése, jogi szervekkel való helyettesitése.

 

Ma már a háboru leküzdése nem csak erkölcsi, hanem gazdasági szükségesség. A háboru leküzdésére szolgáló eszközt a nemzetközi politika szervében, a népszövetségben látja. Ez ugyan a mai alakjában csak torzkép, de lapján épiteni lehet. Megvan győződve, hogy a népszövetség közeledik az amerikai felfogás felé, valami kompromisszum alapján. A békeszerződések revizióját nem lehet elérni sem a bolsevizmus világforradalmával, sem teljes lefegyverzett állapotunkban a revans gondolattal. Az orvosság csak a jogi alakban van s ezért becsületes népszövetségi politikára van szükség.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98