Dtum
Login with Facebookk
1922 | Január

Bethlen István gróf ma válaszol az ellenzéknek

A nemzetgyűlés késő estbe nyuló ülésén befejezte szobaton az indemnitás általános vitáját. A sok hiábavaló szenvedélyes jelenet a revolveres pillanatokig felcsigázott izgalmak után a mai napra szintén van kilátás szenzációkra. Bethlen István gróf miniszterelnök a mai ülésen fog az elhangzott beszédekre válaszolni. Beszédje vagy helyesebben annak kisérő zenéje előreláthatólag még hangfogóval is rendkivül hangosnak igérkezik.

 

Értesülésünk szerint komoly kritikát fog mondani nemcsak az ellenzék által felhozott ügyekre, hanem az ellenzék obstrukciós harcmodorára is. Éppen ezért minden oldalról nemcsak a legteljesebb érdeklődés, hanem teljes harci készültség várja minden oldalról a miniszterelnök válaszát.
Az indemnitás részletes vitája során az ellenzék még mindig fenntartja erős obstrukciós szellemét s nem egy ponton óhajt kellemetlenkedni a kormánynak.


A kisgazdák a titkos szavazás mellett

A kisgazdapártban ma már a kormányhoz közelállók, mint Meskó Zoltán és Iklódi Szabó János is nyiltan a titkos szavazás hiveinek vallották magukat. Ebből meg lehet állapítani azt, hogy a kisgazdapárt ezen a fronton teljesen egységes, de azt is, hogy a kormány a parlament többségének emez óhajtása előtt a végső esetben deferálni fog.


A kormányhoz közelálló körökből vett információk szerint a miniszterelnök és a belügyminiszter a választójogi javaslatot eleve nem tartják megváltoztathatatlannak s minden elfogadható módosításba belefognak menni. Hangsulyozzák azonban forrásunk szerint azt, hogy a titkosság kérdésében csak a legvégső esetben hajlandó a kormány engedni. A kormányhoz közelálló és mindig egyesülésre hajlandó kisgazdapárti frakciónak nyiltan a titkosság mellé való állása szintén azt a látszatot kelti, hogy egyéb engedmények fejében a kormány csakugyan elejti a nyilt szavazás gondolatát.


Egyelőre a kereszténypárt a javaslat ma leendő beterjesztéséig csak általánosságban foglalt állást a javaslat ellen, de ott is hajlandóság van a megegyezési tárgyalásokra. Az uj Andrássy-párt és az ellenzék körében szó esett arról a tervről, hogy a választás tisztaságának és a választójog sorsának biztositására koncentrációs kabinetet követeljenek, ez azonban aligha számithat arra, hogy ezzel az ötlettel komolyan foglalkozzanak.


Sok szó esett a miniszterelnök és nagyatádi Szabó kormányzói kihallgatásáról, amely szombaton történt meg s amelyen az általános politikai helyzettel, az elnökség kérdésével a választójoggal kapcsolatos kérdések, főként nagyatási Szabó és a miniszterelnök között, értesülésünk szerint nagy részben tisztázódtak, ugy hogy ezek nyomán a legitimistáknak sikerült elérni azt, hogy a kisgazdáknál is bukásra itélt kormány biztos támaszt szerzett magának a kisgazdákban.


Gaál Gasztont ujból megválasztják elnöknek

Gaál Gaszton lemondása után hazautazott Balatonboglárra. A kisgazdapártban teljesen megállapodtak a tegnapi nap folyamán abban, hogy Gaál Gasztont meg fogják választani elnöknek s ezzel elégtételt nyujtanak számára. Gaál Gaszton azonban szigoruan ragaszkodik ahhoz, hogy csak az esetben vállalja ujból a tisztséget, ha a Ház választja meg.


Az Andrássy-párt zászlóbontása
Andrássy Gyula gróf vasárnap reggel hosszu vezércikkben és ezenkivül a Homonnai Tivadar nemzetgyülési képviselő a választóihoz intézett beszédében izelitőt adott pártjának programjáról. Mindkét helyen meglepetésszerűleg az aktív legitimista támadások leszerelésének árnyékát vetette előtérbe.


A párt ma este fog értekezletet tartani, melyen hivatalosan foglalkoznak a párt programjával, melyet valószinüleg mához egy hétre Friedrich István belvárosi beszámoló beszédje alkalmával fog nyilvánosságra hozni Andrássy Gyula gróf.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bethlen István Meskó Zoltán Gaál Gaszton
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98