Dtum
Login with Facebookk
1922 | Július

Ma hirdetik ki az ítéletet az orgoványi bünpörben

Szeptemberben tárgyalják a többi atrocitási bűnpert


Visszautasíthatja-e Héjjas az amnesztiát? - Az áldozatok családtagjai kártérítési pert indítanak Héjjas ellen


A Magyar Hiradó jelenti: A budapesti kir. katonai törvényszék ma délelőtt 10 órakor hirdeti ki ZBONA János és 5 társa bünpörében meghozott itéletét. Dr. Schmitz Rudolf ezredes-ügyész - mint ismeretes - mind a hat vádlottal szemben halálos ítélet kimondását inditványozta, ezzel szemben a védők ugy érveltek, hogy a legszigorubb büntetés a fennforgó körülmények folytán nem szabható ki.
Az bizonyos, hogy a mai itélet semmiképp sem válik jogerőssé és lehetséges, hogy fellebbezést jelent be az itélet ellen ugy a közvád képviselője, mint a védelem is, ugy hogy kétségtelenül felkerülnek a bünper iratai a legfelsőbb katonai törvényszékhez.

 

Közben a csendőrügyészség dr. Schmitz Rudolf ezredes irányítása mellett még több olyan bünpert készít elő főtárgyalásra, amely a Duna-Tisza közötti atrocitások gyüjtőneve alá tartozik és amelyekre a kibocsájtott amnesztia rendelet nem vonatkozik. Ezeknek főtárgyalására azonban csak szeptemberben kerülhet sor.


Az orgoványi rablógyilkosság bünperéből ágazodott ki Héjjas Ivánnak az az ügye, amely a sajtót most élénken foglalkoztatja. A főváros jogászvilágában erősen pertraktálják a kiadott hivatalos jelentéssel szemben, hogy Héjjas Ivánnak az amnesztiát visszautasító nyilatkozata érvényesnek tekinthető. Sok büntető jogász olyan véleményt nyilvánított, hogy a közkegyelem a vádlottakra olyan előnyt, kedvezményt jelent, amelynek elfogadása nem kötelező erejű. Kriminalisták precedens esetekre is hivatkoznak. IV-ik Károly király megkoronáztatása alkalmával is kiadott amnesztia rendeletet és több esetben előfordult, hogy egyes bünvádi eljárásba fogott terheltek az amnesztiát sem fogadták el: kijelentették, hogy nekik nem kegyelemre, hanem bírói elégtételre, rehabilitációra van szükségük.

 

A budapesti kir itélőtábla konkrét esetében kimondotta, hogy bíróságok kötelesek érdemileg letárgyalni az olyan ügyeket, amelyekben a vádlottak a közkegyelmet nem fogadták el. Más kérdés most aztán az, hogy Héjjas Iván mint katona hasonló elbírálás alá esik-e, mert a katonai bűnvádi eljárás ilyen esetekre nem intézkedik.


Függetlenül azonban az amnesztia visszautasításától, ugy hírlik, hogy Héjjas Iván ügye mégis csak a bíróság elé kerül kártérítési kötelezettségének megállapítása céljából. A meggyilkolt áldozatok visszamaradt családtagjai között szó van arról, hogy pert indítanak Héjjas Iván ellen is kártérítési igényűk megállapítása iránt. A magánjog szerint a kárigény 32 év után évül el, tehát a per megindításával a családtagok még nem késtek el.


A polgári bíróság e per keretében elbírálja azt, hogy joga volt-e Héjjas Ivánnak kivégzésre parancsot adni, mert ha nem, akkor valószínüleg mindenképpen felelős az okozott összes károkért. Az ilyen kártérítési kötelezettség megállapítást aztán semmiképen sem esik amnesztia alá.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98