Dtum
Login with Facebookk
1922 | Június

Forrong Bécs és Berlin

Az osztrák kormány elkövetett minden lehetőt arranézve, hogy megegyezést létesítsen a vasutasok, posta, táviró és telefonalkalmazottak szerveivel, azonban ezek a tárgyalások eredményre nem vezettek, annak ellenére sem, hogy a kormány javaslata meszszemenő engedményeket tartalmazott.


Tegnap este hat órakor, - mint Sopronon keresztül jelenti tudósítónk, a vasuti posta-, táviró- és telefonalkalmazottak az egész vonalon beszüntették a munkát.


A sztrájk proklamálása, amely most már egész Ausztriára kiterjed, magukat a szocialista vezéreket is meglepte, minthogy ezuttal is jórészt a kommunistáktól indult ki a kezdeményezés.


Az a körülmény, hogy az alkalmazottak a sztrájkból presztizs kérdést csináltak, azt eredményezte, hogy a kormány a lemondás gondolatával foglalkozik.


Politikai körökben felvetették a nemzetgyülés azonnal való összehívásának eszméjét, sőt terv merült fel arra nézve is, hogy koncentrációs kormányt alakítsanak.


A cél: diktátori hatalommal szállani szembe az egyre vehemensebb bolsevista agitációval.


Komplikálja a helyzetet a villamosvasuti alkalmazottak magatartása is, akik minden valószinüség szerint már ma nem lépnek munkába. A politikusok körében óriási izgalom uralkodik, mert attól tartanak, hogy Rathenau meggyilkolását a berlini és bécsi bolsevista központok arra fogják kihasználni, hogy az általános felfogásban megvalósítsák politikai céljaikat.


Bécsben formális pánik uralkodik, mindenki attól tart, hogy a sztrájk teljesen felboritja a kormány pénzügyi tereit. Fokozza a kétségbeejtó helyzetet a telefon müködésének teljes szünetelése is.
A rendőrség teljes készenlétben áll, mert a kormány el van tökélve arra, hogy bármely oldalról jövő rendzavarást nyomban megakadályozzon.


Vasárnap délben az ifjumunkások egy nagyobb csoportja a parlament előtt heves tüntetést rendezett.

Tüntetés a köztársaság mellett

Berlin, jun. 26.

Rathenau külügyminiszter meggyilkolása alkalmából tegnap délelőtt a Lustgartenben a három szocialista párt, továbbá tizenkét köztársasági és demokrata szövetség nagy tüntető gyülést rendezett a köztársasági eszme mellett, amelyen mintegy 250.000 ember vett részt.

Berlin, jun. 26.

Németország különböző részéről a köztársaság érdekében történt tüntetésekről érkezik jelentés. Incidens sehol sem fordult elő. (MTI).

Berlin, junius 26.
A Berlinben tartott tüntető gyüléseken a szónokok, leginkább a különböző köztársasági pártok ismert politikusai, felszólalásukban a monarchista agitáció megfojtását követelték. Ez nem ugy érhető el, ha régi rezsim hiveit a tisztviselői karból és a birodalmi védőrségből kiszorítják. (MTI)

Berlin, jun. 26.
A német demokrata párt és a német centrumpárt birodalmi választmánya közös felhívást tesznek közzé, amelyben a legélesebb harcot hirdetik a monarchista elemek ellen és a köztársaság támogatása mellett tesznek hitelt (MTI)

Berlin jun. 26.
(Német szikratáviró szolgálat)
A szakszervezetek kartelje általános sztrájkot határozott el. A sztrájk kedden délben kezdődik és huszonnégy óráig fog tartani. (MTI)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98