Dtum
Login with Facebookk
1922 | Március

A Nemzeti Hitelintézet sikkasztója az ügyészségen

 Popesnét szabadlábra helyezték

A Nemzeti Hitelintézet csekkosztálya Popes György, miként ezt a lapok már közölték, péntek reggel Budapestre érkezett és a Keleti pályaudvaron a reá várakozó detektivek azonnal a főkapitányságra előállitották. A főkapitányságon Munkácsi Arthur főfelügyelő csoportja nyomozott ebben az ügyben és kihallgatását azonnal megkezdték.


Vallomása során elmondotta, hogy a csekkhamisítást Szofiában George Bibaro odavaló kereskedővel követte el, aki őt bizta meg azzal, hogy a csekket Budapesten, vagy esetleg más külföldi nagyobb városokban váltsa be. A csekken kiállítóként a párisi bank szerepel és összesen 55,000 frankot tesz ki. Három darab csekket hozott magával Budapestre, amelyet a Nemzeti Hitelintézetnél váltott be. A Nemzeti Hitelintézet által kiutalt félmillió koronát részben utazási költségekre fordította, részben pedig nagyszebeni betegsége alatt felélte.


Bevallotta továbbá, hogy a csekkcsalásban felesége teljesen ártatlan, miután fogalma sem volt arról, hogy a csekkek hamisak. Tekintettel arra, hogy ez a körülmény beigalolást nyert, Popes Györgynét a kir. ügyészség szabadlábra helyezte.


Popes György kihallgatását vasárnap délben befejezték és dr. Körös Arthur rendőrtanácsos előzetes letartóztatásba helyezte és még a délután folyamán a kir. ügyészség fogházába átszállították. A másik büntérs ellen pedig a szófiai rendőrséget megkeresték arra vonatkozólag, hogy Georg Bibaro letartóztassák le.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98