Dtum
Login with Facebookk
1922 | Október

A kompromitálló levelezőlap

Furcsa polgári perben kellett a mult héten a Táblának másodfokban foglalkoznia.


Az érdekes ügy előzményei a következők: Püspök Erzsébet még 1918 évben jegyben járt egy hozzáillő lakatossegéddel. Egy ízben levelezőlapokat vásároltak egy trafikban és a képek között legnagyobb meglepetésükre ott volt a lány arcképe. A vőlegény emiatt felbontotta az eljegyzést, mire a lány ügyvédhez fordult.


Az ügyvédnek nem volt nehéz kinyomoznia a tetteseket. Megállapítást nyert, hogy a Párisi Nagy Áruház tulajdonosa, Goldberger S. G. megbízást adott Amster fényképésznek, hogy hozzon neki néhány szép leány fényképet amelyeket érdemes látképes lapok részére sokszorosítani. Amster eljárt több szabómühelybe, ahol szép leányokat sejtett és díjmentesen lefényképezte őket. A képeket azután Goldberger sokszorosíttotta és forgalomba hozta.


A per a Goldberger-cég ellen, mint közvetlen terjesztő ellen megindult, még pedig szerzői jog bitorlásáért és kártérítésért, mert mint a felperes keresetében kiemelte, arcképének terjesztése miatt családalapítási lehetősége csökkent.


A bíróság szakértői véleményt kért a Szerzőjogi Bizottságtól, amelynek véleménye alapján a bíróság Goldbergert szerzői jog bitorlásáért 400 K pénzbírságra, 20.000 korona kártérítésre és 5000 korona perköltségre. Az ítélet ellen természetesen fellébbezett a cég jogi képviselője. A Tábla most műsodfokban tárgyalta ezt az ügyet és indokainál fogva helybenhagyta az első ítéletet.


Nem érdektelen azonban az a körülmény, hogy még az elsőfokú itélet előtt a tények megcáfolták Püspök Erzsébet aggályát a „csökkent családalapítási eshetőség” és a szerzőjogi bizottság véleményét a „csökkent férjhezmenési eshetőség" tekintetében, mert a felperes férjhez ment és azóta már két gyermek anyja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98