Dtum
Login with Facebookk
1922 | Október

Miért volt Vázsonyi a miniszterelnöknél

Az egynapos parlamenti ülésezés után ismét csend állott be a politikai életbe. A kormánypárt az ellenzék által egybehívott ülést a maga sikerének könyveli el és elfogulatlanul meg kell állapítani, hogy az ellenzék csak annak a dokumentálását érte el, hogy a kormánypárt egységesen áll gróf Bethlen István miniszterelnök mögött.


Politikai körökben jól tudják, hogy a Ház összehívását egyedül a szociáldemokrata párt tartotta fontosnak. Vázsonyi Vilmos, amikor a terv először merült fel a liberális blokkban, annak a véleményének adott kifejezést, hogy a Ház összehívásának csak akkor van értelme, ha valamilyen szenzációs és a kormányra nézve kinos esemény teszi ezt alkalmassá.
Rassay Károly is Vázsonyi álláspontján volt, de a szociálisták váltig kitartottak a Ház összehívása mellett.


Sok kombinációt füznek ahhoz a tényhez is, hogy Vázsonyi Vilmos szombaton felkereste gróf Bethlen István miniszterelnököt, akivel behatóan tanácskozott. Biztos értesülésünk szerint a demokraták vezére a pesti izraelita hitközség ügyében tárgyalt a miniszterelnökkel, nem is volt egyedül, hanem Léderer Sándor hitközségi elnökhelyettessel és Fábián Géza nemzetgyülési képviselővel.


A fajvédelmi blokk körül elsimultak a szenzáció hullámai és ugy látszik, hogy a miniszterelnök erélyes kijelentései ezen az oldalon nem multak el hatástalanul. Azt azonban kétségtelennek tartja mindenki, hogy a keresztény ellenzék egységét csak rövid időre sikerült megmenteni gróf Andrássy Gyulának és a tuláradó temperamentummal rendelkező temperamentummal rendelkező Friedrich István Hallerrel, vagy Haller nélkül kénytelen lesz mielőbb kilépni a pártból.


A kormány tagjai a november közepén kezdődő ülésszakra igen sok törvényjavaslatot készítettek elő. Ezek között legfontosabb a főrendiház reformja, amelynek sorsa azonban egyelőre kétséges, mert az ellenzék – és itt a keresztény ellenzék is együtthalad a liberálisokkal – junktimot akar felállítani a reform és az államfői szervezet időbeli és hatáskörének megállapítása között.


Gróf Bánffy Miklós távozása a külügyminiszteri székből a jövő hétre várható. Ujabban erősen tartja magát az a hír, hogy Bánffy utóda nem Daruváry lesz, hanem Kánya Kálmán. Néhány politikai államtitkári állás betöltéséről is szó van.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98