Dtum
Login with Facebookk
1923 | December

A jóvátétel nem veszélyeztetheti a költségvetés egyensulyát

Kállay Tibor pénzügyminiszter a jóvátételről ezeket mondotta:

– A tényállás tiszta megvilágitása céljából előre kell bocsátanom azt, hogy a népszövetség nem állapitja meg a magyar reparációs terheket és evvel a kérdéssel egészben véve csupán abból a szempontból foglalkozik és foglalkozott, hogy a felállitott programm végrehajtását és általában Magyarország pénzügyi rekonstrukcióját a reparáció kérdése mennyiben érinti.

– Ausztria esetében se nem szüntettek meg reparációs kötelezettségeket, se nem halasztottak el, sem pedig nem függesztettek fel, hanem oly értelemben határoztak csupán, hogy azok az osztrák jövedelmek és vagyonok, amelyek a békeszerződés értelmében a reparáció céljaira vannak záloggal terhelve, ez alól a teher alól liberáltassanak a kölcsön céljaira ugy, hogy ez a kölcsön kapja az első rangsort ezekből a jövedelmekből és vagyonokból a kielégitésre.

– Magyarországot illetőleg a helyzet ettől eltérő és éppen azért tartotta szükségesnek a népszövetség pénzügyi bizottsága fixirozni a maga nézetét abban a tekintetben, hogy milyen teher háritható Magyarországra anélkül, hogy az általa felállitott pénzügyi rekonstrukció sikerét veszélyeztesse.

Ennélfogva a népszövetség pénzügyi bizottsága a maga jelentésében hangsulyozta általánosságban azt, hogy a békeszerződésből eredő terhek fizetésének nem szabad sem a magyar költségvetés egyensulyát, sem pedig a korona elérendő stabilitását veszélyeztetni.

Megjegyezte egyben a pénzügyi bizottság, hogy az első években a fizetési kötelezettségnek a jelzett összegen jelentékenyen alul kell nézete szerint maradnia.

Megjegyezte továbbá azt is, hogy a békeszerződésből eredőleg megállapitható fizetési kötelezettségnek Magyarország olyképen tenne eleget, hogy az e célra szükséges összeg a felállitandó önálló jegybankba fizettessék be és a jegybank kormányzójának feladatát képezné az, hogy a magyar koronában befizetendő összeget beváltsa külföldi pénzre akkor és ugy, hogy ez a korona stabilitását ne veszélyeztesse.

Reméljük, hogy a magyar jóvátételi összeg tekintetében minél előbb teljesen tiszta helyzet teremtődik, ugy, hogy a londoni tárgyalás alkalmával e részben már egészen kialakult szituációval állunk szemközt.

A reparációs bizottság a maga formális határozatát az eredeti októberi határozatának megfelelően csak akkor fogja meghozni, ha a népszövetség már formálisan is áttette hozzá a Magyarország pénzügyi rekonstrukciójára vonatkozó aláirt protokollumokat és az egész anyagot.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98