Dtum
Login with Facebookk
1923 | Január

Az ébredők titkárát keresi a rendőrség

Hírek tartózkodási helyéről – A merénylet egyéni akció volt? – A vígszinházi büzbomák.

- A Hétfői Napló tudósítójától.-


A Fővárosi Operettszinház elleni revolveres merénylet ügyében a rendőri nyomozás befejezése előtt van. A vizsgálat most már csak Adorján Sándornak, az Ébredők titkárának előállítására szorítkozik, aki állítólag megszökött Budapestről, miután tudomására jutott, hogy a rendőrség mint a revolveres botrány egyik értelmi szerzőjét keresi.


Egyes hírek szerint a rendőrség olyan adatoknak van a birtokában, amelyek szerint Adorján Budapesten rejtőzködik és tartózkodási helyén barátai veszik körül, akik mintegy testőrséget alkotva védelmezik arra az esetre, ha a rendőrség fölfedezné Adorján bujkálási helyét.


A jelen pillanatban ez még csak mint feltevés jöhet számításba, és ennek pozitivitásáról a közeli órákban szándékozik a rendőrség közelebbről is meggyőződni. A detektívek állandóan szemmel tartják azokat a helyeket, ahol Adorján meg szokott fordulni, azonban minden eredmény nélkül. Ez teszi valószinüvé azt a feltevést, amelyről állítólag komoly jelentések is érkeztek, hogy Adorján társainak védelme alatt egy bizonyos helyen rejtőzködik. Adorján elfogatásával teljes világosság derülne a merényletnek még homályban levő részére. A rendőrség csak az Ébredők titkárának kihallgatásával tudná pontosan megállapítani a merénylet értelmi szerzőinek és aktív mozgatóinak a nevét, akiknek ez idő alatt úgylátszik sikerült magukat biztonságban helyezni.


A nyomozás tehát a főcinkosok megállapítását illetőleg jelenleg holtpontra jutott. A Fővárosi Színház elleni merénylet ügyében a rendőrség pénteken délután a letartóztatott az ügyészség fogházába. Ezek: Heffner Gyula 31 éves mérnök, Balkó József 18 éves dijnok, Veress Géza 21 éves dijnok, Böhm Sándor 21 éves biztosítási tisztviselő, Hermegg Ferenc 21 éves, Kovacsevics Artur 19 éves, Blassek Albin 19 éves egyetemi hallgatók. Márffy József 24 éves banktisztviselő és egy fiatalkorú gimnáziumi tanuló. Az ügyészségen egy előadó ügyésznek osztják ki holnap a per iratait, aki dönteni fog, hogy valamennyi terhelt ellen indítványozza-e az előzetes letartórtóztatás fentartását, avagy közülük saját hatáskörében nem helyez-e egyeseket szabadlábra. Az ügyészség döntése után az iratok a soros vizsgálóbiróhoz kerülnek.


A rendőrség hivatalos nem vett tudomást Adorján tartózkodási helyéről és mint pozitivumot számba sem vehetik a nyomozás kapcsán, Adorjánnak, a rendőrség szerint, könnyű volt a revolveres merényletet beszervezni, mert az Ébredők vidéki szervezetei rendelkezésére álltak.


A nyomozás – a befejezés előtt – most már csak azt szándékozik megállapítani, hogy a revolveres incidens terve az Ébredők vezetőségéből indult-e ki, vagy pedig csak egyéni akció volt?


Mert ha az utóbbi eset forog fenn, akkor az Ébredők ellen természetesen külön eljárást nem indítanak. A rendőrség által összehordott adatok szerint csaknem biztos, hogy a revolveres botrány egyéni akció műve, amit néhány ember saját szakállára eszelt ki és hajtott végre.


Hogy a nyomozás egyébként most milyen stádiumba jutott, erről a nyilvánosság részére nem adtak semmi felvilágosítást, így tehát mindössze annyit közölhetünk, hogy a nyomozás folyik.


A Vígszinház előtt történt szombat esti büzbomba-esettel a rendőrség komolyan nem foglalkozhatik, mert a bűzbombavető fiatalemberről közelebbi adatot nem adnak a nyomozás megindításához. A büzbomba mindenesetre ártalmatlanabb eszköze a tüntetésnek, mint az éles töltényű Frommer-pisztoly, nem lehetetlen azonban, hogy azokat előfutárként hajították el egy később elkövetkezendő komolyabb akcióhoz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98