Dtum
Login with Facebookk
1923 | Január

Néhány szó a ruházati közszállításról

A közszállítások, melyeket mult évben vállaltunk, közel állnak a befejezéshez és remélhetőleg e hó közepéig a hátralékot leszállítjuk úgy, hogy a mult évben vállalt szállításokból kb. 2400 rendőrségi zubbony marad csak hátra konfektionálásra, amelyhez azonban nincs posztó.

Bekövetkezik tehát az az idő, amidőn a közszállításban stagnálás áll be, mely minden naptári év elején be szokott állni, mivel a hatóságok szükségletük fedezésére a versenytárgyalásokat csak január hó végén, illetve február hó elején írják ki.

Kilátás van arra, hogy a munkaszünet csak e hó közepéig tart, mivel a tárgyalások már megindultak a honvédruházat utánpótlásának konfektionálására vonatkozólag. A tárgyalások végleges eredményéről annak idején be fogunk számolni.

Minden befolyásunkat latba fogjuk vetni, hogy ez évben minél több munkát köthessünk le, ehhez azonban szükséges a szövetkezetek támogatása úgy a munkadíjak helyes megállapítása, mint a munkateljesítmény tekintetében is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98