Dtum
Login with Facebookk
1923 | Január

Vántus Károly Budapesten járt?

Sopron, jan. 7.
Arról értesülünk, hogy a határrendőrség már hosszabb idő óta folytat nyomozást bolsevista csempészet ügyében. Ezuttal nem bolsevista iratokról, hanem bolsevista személyekről esik szó. Természetszerűen Oroszországból indult meg ez az akció, amelynek célja, hogy Magyarországra, illetve Budapestre csempésszenek át kipróbált bolsevista agitátorokat, akiknek feladatuk volna állandóan ébren tartani a bolseviki akciót.


Ugyanez a hirforrás arról is beszámol, hogy a csempészés közvetítői egy Tátrai-utcai középiskolai tanár, egy volt népbiztos felesége, egy biztosítási hivatalnok és a soproni bolsevisták régen ismert exponense, dr. Jakab Samu.


Sopronban el van terjedve az a hir is, hogy eddig már több kipróbált bolsevistát sikerült átcsempészni Magyarország területére, sőt Vantus Károly volt népbiztos is közel két hétig Magyarország területén tartózkodott.


A soproni rendőrség, - igy mondja tudósítónk – egyelőre a nyomozás érdekében titokban tartja a szereplők neveit.


Késő éjjeli órákban érkezett hozzánk ez a hír, olyankor, amikor már nem volt módunkban annak valódisága felől érdeklődni, azt azonban minden hivatalos értesülés nélkül is le merjük írni, hogy a budapesti rendőrség ébersége aligha engedte volna meg, hogy Vántus Károly Budapest utcáin, vagy Budapest kommunista berkeiben kalandozzék.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98