Dtum
Login with Facebookk
1923 | Március

Két rokon hír

"Nemzetvédelmi munkájából nem lehet kizárni senkit, aki magyarnak érzi magát."
Vasárnap délután tartotta a Magyar Nemzeti Szövetség évi közgyülését a Vármegyeház disztermében. Perényi Zsigmond báró nyitotta meg a gyülést.


- A magyarországi szociáldemokraták vezéreitől is gyakran hallottunk – mondotta – az utóbbi időben hazafias, nemzeti érzésű nyilatkozatokat. Távos áll tőlem, hogy e nyilatkozatok őszinteségében kételkedjem. Örvendetes fordulat ez, szakítás azzal, hogy a munkásnak nincs hazája.
Mi azért hirdetjük a nacionalizmust – mondotta tovább - , mert meggyőződésünk szerint ez az egyedüli biztos alap, amelyre ráállhatunk. A nemzetvédelem munkájából nem lehet kizárni senkit, aki magyarnak érzi magát.



A fascisták budai gyülése

A Szittyák (Fascisták) Tábora vasárnap délután a budai Vigadóban nagygyűlést tartott. Dr. Hornyánszky Zoltán volt nemzetgyülési képviselő mondott nagy beszédet a Tábor gazdasági programmjáról. Azt mondotta, hogy felsőbb parancs folytán részleteket el nem árulhat programjukból. De kijelentette, hogy jelszavuk a: revizió. Főleg a bankok háborus vagyonát, tartalékját, safejeit kivánják fölülvizsgálni, diktarórikus uton is a fölgyülemlett vagyon elkobozni. Kell 11 miniszter, 32 államtitkár, 120 miniszteri tanácsos és 300 közigazgatási Szittya férfiu és minden problémát megoldanak... Hát nem boldog a magyar?....

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98