Dtum
Login with Facebookk
1923 | Március

A Röntgen-sugár és a rádium

A Röntgen-sugár és a rádium csodás hatásairól sokat irtak és beszéltek már és még többet fognak róluk ezentúl is irni és beszélni, mert a tudomány még nem merítette ki teljesen e két korszakos felfedezés összes előnyeit és – hátrányait.

Igen, hátrányait, mert ilyenek is vannak. Ugyanis legujabban Párisban azt tapasztalták, hogy a magán Röntgen-intézetek a közeli lakókra: a szomszéd emeletbeliekre, valamint a szomszéd házak lakóira veszélyesek lehetnek; sőt halálesetek is fordultak már elő a Röntgen-sugarak hivatásos kezelői között, mint nemrég egyik kiváló sebésztanárunk, ki hivatásának lett áldozata.

A Röntgen-sugárnak és a rádiumnak a szervezet különböző részeire lehet káros hatása: az idegsejtekre ugyanis nincs hatással, ellenben a szaporodó sejtekre már határozottan káros befolyást gyakorol; ennek tulajdonítható a röntgenezők gyakori terméketlensége; érzékenyen hat továbbá a bőr, a véredények, a kötőszövetek és főként a vérsejtekre.

A patkányon végzett kisérletekből kitünt, hogy a vérsejtek olyan gyenge Röntgen-sugarakat is megéreznek, amilyeneket a fényképező lemez még nem vesz észre. A vérsejtek épp oly érzékenyek a rádium iránt, mint a Röntgen-sugarak iránt. Ezért annak, aki e sugarakkal foglalkozik, időről-időre meg kell vizsgáltatnia vérét és ha észreveszi vértestecskéinek a normális szám alá csökkenését, akkor abba kell hagynia a röntgenezést, mert különben végzetes lehet ránézve a foglalkozása.

Különösen a rákbetegség gyógyításánál alkalmazott igen energikus radiologiai kezelésnél használt rendkívül erős sugarakról megállapították, hogy a vértestecskék egy részét elpusztítja, ugy hogy csak legfeljebb hat hét lefolyása után ismételhető meg a besugárzás, amidőn már a szervezet a vértestecskéket kipótolnia.

 

A német orvosok szerint ez az energikus rákkezelés állítólag 80 %-os gyógyulással jár, ami bámulatos eredmény. Ezzel szemben az angolok a kést tartják a legjobb szernek a rák ellen. Fődolog azonban a Röntgen és a rádium alkalmazásánál az óvatosság, mert ez a csodás szer nemcsak hasznára, de ártalmára is lehet az embernek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Rontgenlabor Wilhelm Roentgen
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98