Dtum
Login with Facebookk
1922 | Április

A legértékesebb anyag - a radium 1.

 A spektral-analysis felfedezése óta, nem volt nagyobb jelentőségű tudományos esemény a rádium felfedezésénél. Minden ujabb tudományos felfedezés csodálatos meglepetést jelent, azonban a rádium különös tulajdonságai olyan tények elé állítanak, melyek messze felülmulják az eddigi tudományos eredményeket.

A Röntgen-sugarak tudvalevőleg ugy keletkeznek, hogy egy ritkított levegőjü üvegcsőben villamos áramot vezetünk keresztül, az üvegcsőfalába ütköző sugarak phosphoreskálnak. Ez a jelenség annak a kérdésnek a közelebbi megvizsgálására vezetett, hogy vajjon minden phosphoreskáló test bocsájt-e ki magából Röntgen-sugarakat?

Berquerel francia fizikus alaposan megvizsgálta az uránsókat, melyek mind phosphoreskálnak. Az uránsókat fekete papirba burkolt fényképező lemezekre tette. Néhány nap mulva azt észlelte, hogy a lemezek a sók helyén megfeketedtek. Valószinünek látszott az a feltevés, hogy az uránsók Röntgen-sugarakat bocsájtanak ki.

Azonban ez a feltevés téves volt, Berquerel hoszszas tanulmányozás után rájött arra, hogy phosphoreskálás és kisugárzás, nincsenek összefüggésben, továbbá pedig, hogy a kibocsájtott sugarak nem Röntgen-sugarak. Ámbár némely anyag erősebben phosphoreskál az uránsóknál, mégsem hagy nyomot a fotografálólemezen.

A rádium oly elem, amelyből állandó és folytonos kisugárzás történik, tehát nagy energia felszabadulás megy végbe benne. Az energia mennyiségét, a rádium-sugarak hőhatásából állapították meg. Az eszközölt mérések szerint, egy gramm rádiumsó óránként 100 kalória hőt fejleszt, ami azt jelenti, hogy 100 gramm viznek főfokát melegítené ugyanazon idő alatt 0 fokról 1 fokra.

Ha tehát nagyobb mennyiségben állna rendelkezésünkre rádium, gépeket hajthatnánk és kazánokat füthetnénk vele. Ez volna a legideálisabb üzemerő. Mert több ezer esztendeig elég volna egy katlan töltés. A nap sugárzó energiája is a benne foglalt rádium és egyéb rádióaktiv anyagok atombomlásából származik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Becquerel, (Antoine) Henri Sir William Ramsay Marie Curie Pierre Curie
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98