Dtum
Login with Facebookk
1923 | November

Eltemették a magyar Hiszekegy költőnőjét

Vasárnap délben tizenkét órakor helyezték örök nyugalomra Papp-Váry Elemérné irónőt, a magyar Hiszekegy költőnőjét, a Kerepesi –temetőben. A halottat a Kerepesi-temető külön halottasházában ravatalozták fel. A hatalmas koporsót a magánosok, egyesületek és intézmények számos koszoruja boritotta.


A halottasház és a sirhely közötti utvonalon a cserkész csapatok, továbbá a főiskolai ifjuság és a középiskolai tanulók küldöttségei álltak sorfalat. Ott volt a temetésen az elhunyt gyászoló családján kívül a kormány képviseletében Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter, a nemzetgyűlés képviseletében Huszár Károly, a nemzetgyűlés alelnöke, a főváros képviseletében Folkusházy Lajos alpolgármester. Abauj vármegye küldöttsége, Putnoky Sándor és Nemes Bertalan nemzetgyűlési képviselők vezetésével, a Nemzeti Szövetség képviseletében Perényi Zsigmond báró és Ocskay László a hangya Szövetkezet igazgatója, Márkus Miksa, a Magyarországi Ujságirók Egyesülete képviseletében és még sokan mások.


Pontban 12 órakor érkezett meg Raffay Sándor nagy papi segédlettel. Raffay Sándor püspök gyászbeszédében rámutatott arra, hogy egyedül a hit az, amely megmentheti nemzetünket. Ennek a hitnek volt lánglelkű apostola az elhunyt, aki most elvonult körünkből, se jaj nekünk, ha vele együtt távozott körünkből az ő hite is. Annak a lobogó hitnek, amely az elhunytban lángolt, közöttünk kell maradni, meg kell azt tőle tanulni és meg kell tartani. Beszédét a nemzeti Hiszekegy imádkozásával fejezte be. Az Operaház énekkarának gyászéneke után a koporsót feltették a halottas kocsira s a gyászmenet a főváros által adományozott díszsirhelyhez fordult.


A sirnál Urmánczy Nándor volt országgyűlési képviselő a Honvédelmi párt, Ocskay László a Magyar nemzeti Szövetség, Anka János az irótársadalom, Nadler Róbert festőművész a képzőművészek és Walko Rezső dr. a Rákóczi- Szövetség nevében bucsuztatták el az elhunytat.


A gyászbeszédek után az egyetemi énekkarok a Nemzeti Hiszekegyet, a koporsónak a sirgödörbe bocsátásánál pedig a Himnuszt énekelték el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98