Nézi a tengert az ég s az ég a tengert,
a tenger tengert kutat az egen,
az ég eget a tengeren...
És mi nézünk embert, földet, eget, tengert
és senki önnön lelkét nem leli!

A magadé vagy hát - senkié - ember!
mint egymásnak fordult két tükör:
tükröt vetitsz a tükörnek,
a suta űrt a kereten belül...

A magadé vagy hát - hiába kínod:
magad élsz menthetetlen!
miként érnyékod elkisér, ha fénybe jársz
s tünik, ha hullsz sötétbe magad is -
úgy örök bilincsed s cak árva rabja múlik,
e zár örökre zár.

S akár egy Istennek keze csiszolt
szivárványként ha tündökölsz, légy bálvány, uj csoda,
ugy élsz csak árván, mint a falnak fordított tükör:
falat mutatsz a falnak
míg órád üt és hullva semmisülsz.