Dtum
Login with Facebookk
1922 | Október

Kemal pasa ultimátuma a szövetségesekhez

Kemal pasa feltételei
Szmirna, okt. 1.
Franklin Bouillon távirati uton közölte a francia kormánnyal azokat a feltételeket, a melyekben Kemál basával megállapodott. A feltételek szerint a szövetségesek haladéktalanul megszállnák Tráciát és a közigazgatást Drinápolyban állomásozó néhány ezer katonával, valamint különféle stratégiai pontokon, főképen Gallipolin elhelyezett kisebb osztagokkal ideiglenesen biztositanák.
A szövetségesek Tráciát egy hónapon belül átadnák kemalista csendőrséggel támogatott bizottságnak, amelynek birtokában maradna a tartomány békekötés utánig.


Franklin Bouillon kiemelte annak szükségességét is, hogy a mudániai értekezleten 48 órán belül megoldást kell találni. Minthogy Kemal pasa ragaszkodik ahhoz, hogy Tráciát a törököknek ne abban az áldatlan helyzetben adják vissza, mint Anatóliát, a szövetségeseknek hétfőig határozniok kell. A kemalista csapatok Tráciába csak a békekötés után vonulnának be.


Végül megjegyezte Franklin Bouillon, hogy ideiglenes konferencia alapjaira vonatkozó tervezetet az angorai nemzetgyülésen jóvá kell hagynia.


Olaszországba menekült a görög királyi család
Athén, október 1.
(Athéni sajtóiroda.) A volt király, a volt királyné és Miklós herceg ma Olaszországba utaznak. András herceg Kaninából utazik oda. (M. T. I.)


Uj békeszerződéseket kap Törökország
Szmirna, okt. 1.

(Havas) Franklin Boullion elállott attól a szándékától, hogy Angórába utazik és visszatért Konstantinápolyba. Kemál basával folytatott megbeszélései azzal az eredménnyel jártak, hogy a szövetségesek hozzájárulásának föntartásával Mudániában október 3-án katonai konferencia lesz, amely hivatva lesz megállapítani a tráciai semleges zóna kiürítésének részleteit, valamint megtenni az előkészítő intézkedéseket arra a konferenciára, amely október 15-ike táján ülne össze és kidolgozná az uj békeszerződés alapjait.

Kemal Angorában

Szmirna, okt. 1.
(Havas) Kemál basa elutazott Angorába.

Török előnyomulás a tengeren

Véres összeütközés görög és bolgár csapatok között. – Angora feltételei. – 48 óra alatt dönt a mudinai értekezlet
Páris, okt. 1.
(Havas)
Poincaré miniszterelnök elhalasztotta a Vogézekbe vasárnapra tervezett utját, hogy a Kelet eseményeiről állandóan tájékozott legyen. A miniszterelnök ma folytatta a béke fenntartására irányuló akcióját. Kiváltképpen azzal, hogy Franklin Bouillonhoz azt a kérelmet intézte, igyekezték Kemál basa válaszát siettetni.


Francia körökben megjegyzik, hogy a szövetségesek szeptember 23-iki határozata csak diplomáciai akcióra vonatkozik és hogy Poincaré a legutóbbi konferencia alkalmával hangoztatta, hogy Franciaország egyetlen embert sem küld a törökök ellen. (MTI).


Akiket Kemal fog kifizetn
i
Konstantinápoly, szept. 30.
(Havas) Konstantinápolyban pénzügyi válság tört ki. A szultáni kormány már nem utalta ki a tisztviselők illetményeit.

Az első bolgár-görög összeütközés

Szófia, okt. 1.
(Bolgár Távirati Ügynökség.) Trácia török lakossága tömegesen menekül a görögök elől. Kamil falu lakosai közül kétszázan tegnap a bolgár határra érkeztek és a katonai őrséget arra kérték, bocsássa őket bolgár területre, minthogy Tráciában türhetetlenné vált az élet.


Egyes görög bandák a bolgár határon több helyen megtámadták az őrséget. A Kirkilissze – Malko – tirnovói vonalon fegyveres görög csapat lövöldözni kezdett a bolgár határőrökre. Ezek viszonozták a tüzelést és szétszórták a támadókat. (MTI)

Bulgária Tráciáért
Szófia, okt. 1.
(Bolgár Távirati Ügynökség.)
A bolgár közvélemény a legnagyobb figyelemmel követi a legujabb eseményeket és meg van győződve róla, hogy a keleti kérdés megoldásával kapcsolatban Bulgária jogos érdekeit is tekintetbe fogják venni. Az egész országban mindenfelé gyüléseket rendeznek, amelyeken ilyen értelmü határozatokat hoztak. A tráciai menekültek szervezeteinek központi irodája vasárnap nemzeti nagygyülést hívott össze.


Az iroda Franciaország, Anglia és Olaszország külügyminisztereihez előterjesztéssel fordult, amelyben leírja Trácia helyzetét és a családi tüzhelyüktől távol bujdosó sok ezer menekült nevében kéri a tráciai kérdés méltányos megoldását, mely nem állhat másban, mint a keleti és a nyugati Tráciának autonóm tartománnyá való alakításában a népszövetség vagy az antanthatalmak ellenőrzése alatt. (M. T. I.)

Francia erőfeszítések a békés megoldásért.

London, okt. 1.
A vasárnapi angol lapok kiemelik Franciaországnak a válság békés megoldására irányuló erőfeszítéseit. A Sunday Express konstantinápolyi levelezője azt táviratozza, hogy előkelő török személyiségek közlése szerint Harrington tábornok angol főparancsnok már uton van Mudánia felé, hogy ott Kemál Musztafa pasával tanácskozzék. Másrészt az angorai kormány abban a válaszában, amelyben kifejezi a szövetségesekkel való találkozásra készségét, megismétli azt a követelését, hogy addig nem lehet konferenciát tartani, amig Konstantinápolyt Kelet- és Nyugat-Tráciával együtt nem engedik át Törökországnak. Ugyancsak e tudósítónak jelentése szerint Franklin Bourillont Szmirnába való megérkezésekor lelkesen fogadták. Kemál Musztafa átölelte és megcsókolta. (MTI)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kemal pasa A szövetséges hatalmak vezérlő tábornokai Konstantinápolyban Keleti Thráciából menekülő görögök
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98