Dtum
Login with Facebookk
1924 | Április

Hadjárat a sáskák ellen 2.

A védekezés abban áll. hogy a sáskákat és a füvet arzénvegyülettel lefecskendezik és ügyelnek arra, hogy a pusztító állatok máshova ne szállhassanak mint a mérgezett területre. Három napig is eltart, mig egy rajt ily-módon elpusztítanak, de kellő kezelés mellett a módszer mindig beválik. Volt rá eset, hogy egy kerületben 10—20 és esetleg 30 ezer rajt semmisítettek meg.

A rajok nagysága nagyon különböző és összefüggésben van a sáska életfolyásával. Születésekor ez a kártékony rovar halványszínű és hasonlít a légyhez különböző átalakulásokon megy keresztül, melynek folytán mindig nagyobb és sárgább lesz. ötszöri átalakulás után — mely hét hetet vesz igénybe — előbújnak szárnyai és már repül.

Ebben a stádiumában, mely öt hónapig tart, a nőstény tizenkétszer rak mindenkor 50—60 tojást a földbe, melyből a nap és nedvesség hatása alatt hamarosan kikelnek a szárnyatlan sáskák. Az eső erejétől függ, hogy több vagy kevesebb sáska kel ki és nagyobb lesz-e a raj. Volt már olyan- raj is. melynek hossza 7—16 mértföld és sűrűsége 20—30 mértföld volt. Megtörténik, hogy a raj átvonulása napokat vesz igénybe.

Akadály nem létezik számukra, csak a csipkedő madár vagy egy lebegő vörös zászló készteti kerülő megtételére. Falakon föl, keresztül a háztetőn, kéményeken vezet az útjuk mindig kelet irányában és a hol sáskajárás dőlt viruló zöld rét vagy mező volt, utána letarolt pusztaság marad.

A délafrikai Uniónak a tavalyi sáskahadjárat több százezer font sterlingbe került Élet-halál harc volt ez. Sokat tettek és fáradtak, de mégsem akadályozhatták meg, hogy sok raj elkerülte a pusztulást szárnyatlan korában és megérte a tojásrakás idejét. Tavasszal újból kezdődik a szaporodás, ha csak a természet nem segíti az embereket nehéz munkájukban.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Sáskajárás Imádkozó sáska
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98