Dtum
Login with Facebookk
1924 | December

Befejezték Budapest 1924. évi boxoló bajnokságát

Bajnokok: Kocsis Antal (MAV gépgyár), Gelb Miklós (NSC), Bernwallner Andor (III. ker. TVE), Szakács Ödön (MÁV), Silliga Károly (MAV), Bokody Lajos (KAC), Untenecker József (FTC), Czigány László (III. ker. TVE)

A magyar boxolósportnak ünnepe volt tegnap. Ünnep volt ez azért, mert Budapest boxolóbajnokságának küzdelmei olyan élvezetes és nívós sportot nyújtottak, hogy szemmel látható volt ennek a már virágzásnak indult sportágnak hatalmas fellendülése, de ünnep volt ez azért is, mert zsúfolt nézőtér adta tanújelét lelkes tapssal és szűnni nem akaró éljenzéssel a boxolósport iránti szeretetének.

S még örvendetesebb, hogy ez a buzdítás elsősorban azoknak az ismeretlenségéből feltört ifjú óriásoknak szólt, akik emberfeletti energiával szeniorokat és bajnokokat legyőzve, verekedték fel magukat az első helyre.

Budapest boxolóbajnokságában sok meglepetésben volt részünk, de a legnagyobb meglepetést Kocsis Antal (MÁV), a légsúly győztese, okozta. Amikor Adlerrel szemben kiállt, nem volt senki a zsúfolt teremben, aki ne Adler győzelmét várta volna.

És a hihetetlen, az elképzelhetetlen megtörtént. A 16 éves Máv fiu, aki Adler mellett törékeny gyermeknek látszott, az első perctől fogva kezében tartotta a mérkőzést, tűrve, de legtöbbször védve Adler hatalmas ütéseit, állandóan támadott és megérdemelten győzött.

Légsúly
Adler Zsigmond (III. ker. TVE) – Kocsis Antal (MÁV gépgyár)
Óriási meglepetés! Az egészen fiatal, kezdő Kocsis 3 meneten át fölényesen dolgozva, legyőzte a többszörös bajnokot, Adlert. A közönség szűnni nem akaró tapssal és éljenzéssel üdvözölte. A III. ker. TVE a lepontozás miatt megóvta ezt a mérkőzést, de előreláthatólag negatív eredménnyel.

Bantamsúly

Gelb Miklós (NSC) – Hechmann Miksa (TTC)
Hochmann az első két menetben szépen támadott és Gelb hatalmas ütéseit nagyrészt kivédte. A 3. menetben Gelb állandó erős ütéseivel kizárólag védekezésre szorítja Hochmannt. A 4. menet elrendezése reálisabb lett volna. Győztes: Gelb Miklós (NSC)

Pehelysúly
Bernwallner Andor (III. ker. TVE) – Fáss Imre (MTK).
Bernwaller állandóan támadott, de gyors akcióit Fáss sok esetben meghiusította, sőt gyakran szép eredménnyel támadta Bernwallert, Győztes: Bernwaller Andor (III. ker. TVE)

Könnyűsúly

Winter József (MTE) – Szakács Ödön (MÁV gépgyár)
Nagyon nívótlan mérkőzés, melyben igen sok szabálytalan ütés fordult elő. A mérkőzés végén Szakácsot hirdetik ki győztesnek.

Weltersúly

Silliga Károly (egyszerűen kívül) – Spáring Lajos (MÁV gépgy.)
Nagyon szép, kemény mérkőzés, melyben Spáring nagyon szépen tartotta magát és komoly ellenfele volt a bajnok Silligának. Silling erős ütéseivel győzött.

Középsúly

Ostermann Géza (III. ker. TVE) – Bokody Lajos (KAC)
Bokody rettenetes ütéseivel már az első menetben teljesen kikészíti Ostermannt. A második menetben Ostermann csodával határos módon – támogatva bár, de – az egész meneten végig állja Bokody iszonyú ütéseit. A harmadik menetben sem tudta Bokody Ostermannt leütni, de azért Bokody, mint Budapest bajnoka hagyta el a ringet.

Kisnehézsúly
Untenecher József (FTC) – Sáry Géza (MÁV gépgy.)
Untenecher fölényesen és nagyon szépen dolgozott. Sári kissé bizonytalan volt. A második menetben Sári feladása folytán győz: Untenecher .

Nehézsúly
Czigány László (III. ker. TVE – Kövess Ernő (VAC)
Valóságos kabaré. A hatalmas testű boxolók olyan gyengéden simogatták egymást, hogy a közönség dőlt a kacagástól. Kisült, hogy Czigány azért nem ütött, mert a keze meg volt sérülve. Az első menet végén Kövess feladja a küzdelmet. Győztes: Czigány.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98