Dtum
Login with Facebookk
1924 | Január

Jóvátétel, kölcsön, tartozások

Bethlen István gróf miniszterelnök a Népszövetség tanácsának párisi üléséről karácsony előtt betegen érkezett haza Budapestre. A miniszterelnök ugyanis már Párisban torokgyulladást kapott és lázas állapotban kénytelen volt az ágyat őrizni. A miniszterelnök visszaérkezése után kijelentette, hogy a Népszövetség Tanácsa a hatáskörébe tartozó és a kölcsönnel kapcsolatos feladatok legnagyobb részét megoldotta és a jegyzőkönyvnek végleges szövegét megállapította.

A párisi tanácskozások során felvetették a jóvátétel kérdését, mert a Népszövetség pénzügyi bizottságának véleménye szerint a kölcsönt nyujtó hitelezők érdekében kivánatos minden kétséget kizáró módon való tisztázása annak, hogy Magyarországot a kölcsöntörlesztési ideje alatt a békeszerződésből folyó teljesítések címén mekkora évi fizetések terhelik.

A pénzügyi bizottság ezeknek a teljesítéseknek az összegét átlagosan évi tízmillió aranykoronában vélte megállapíthatónak, de ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a békeszerződésből eredő terhek fizetésének nem szabad sem a magyar költségvetés egyensúlyát, sem pedig a korona értékét veszélyeztetni. A pénzügyi újjáépítés végrehajtásának ideje alatt pedig, tehát 1926 június 30-ig, más békeszerződésben terhet nem lehet Magyarországra hárítani, mint azt a szénszállítási kötelezettséget, amely a békeszerződés értelmében 1926. év közepéig teljesítendő.


A pénzügyi bizottság megjegyezte még, hogy a kölcsön törlesztési időszakának első éveiben a fizetési kötelezettségnek tízmillió aranykoronánál jelentékenyen alul kell maradni. Bethlen István gróf miniszterelnök a párisi tanácskozáson nem fogadhatta el ezt a javaslatot, hanem először a magyar alkotmányos tényezőkkel lép érintkezésbe. A Népszövetség tanácsa ezért a kölcsönügyben a végleges döntést a magyar albizottságra ruházta, amely január közepén Londonban ül össze. Ezt megelőzőleg még január elején a jóvátételi bizottság határoz arról, hogy miképen állapítja meg azokat a terheket, amelyeket a békeszerződés értelmében Magyarország tartozik viselni. 

A párisi tanácskozással egyidejűleg Kállay Tibor pénzügyminiszter és Schober Béla államtitkár, a Pénzintézeti Központ vezetője, megegyeztek a háborúelőtti magyar tartozások tárgyában a francia és angol hitelezők képviselőivel. A megegyezés értelmében a jövő évtől kezdve az angoloknak évi kétszázezer frankot fognak fizetni félévi részletekben. Az összes angol követelések négy és félmillió fontot tesznek ki. A francia hitelezőkkel szemben fennálló tartozásainkat körülbelül 35 esztendő alatt egyenlő évi részletekben törleszthetjük, évenkint legfeljebb 16 millió frankkal. 

Bethlen István gróf miniszterelnök a karácsonyi ünnepek után vidékre utazott és csak január 3-ikára tért vissza. A nemzetgyülés ekkor folytatja ülésezését és a miniszterelnök nyilatkozatot tesz külföldi tanácskozásainak eredményéről. A miniszterelnököt távolléte idején Vass József népjóléti miniszter helyettesíti.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kállay Tibor pénzügyminiszter arcképe Sir William Good, a magyar jóvátételi bizottság elnöke Schober Béla, a Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatója
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98