Dtum
Login with Facebookk
1924 | Január

Az MTK barcelonai győzelme

MTK – FC Barcelona 1:0 (0:0)

Barcelona, január 5.
Óriási érdeklődés előzte meg az MTK – FC Barcelona mérkőzést, mert jól tudta a spanyol futballvilág, hogy az egyedüli csapat az MTK, amely veretlenül hagyta el a barcelonai arénát, ellenére annak, hogy itt az utolsó években az európai futball leghíresebb csapatai megfordultak.

Angol profiktól a Spártáig, a belga bajnoktól a Boid-klub 93-ig minden csapatnak meg kellett hajolni a spanyol győzni akarás előtt és ezért nem csodálatos, hogy a spanyol közönség egyedüli vágy volt az utolsó bástya bevétele: a magyar bajnok feletti győzelem.

Gyönyörű, napsütéses időben álltak fel a csapatok egy madridi sötét úr bíráskodása mellett, miután az MTK egy selyemzászlót, Barcelona pedig egy arannyal kivert kis művészi kelyhet adtak át egymásnak.

Barcelonánál hiányzott Alcantara, Sametier, Planas, Santho, míg az MTK-nál Kropacsek már a harmadik percben megsérült s helyébe Fábián ment be. Majd Orth a 47. percben már az előző mérkőzésen sérült lába miatt kénytelen helyét Nyúl II-nek átadni.

Eredeti felállás ez volt: Kropacsek – Mandl, Senkey I. – Kertész II., Orth, Nadler – Braun, Molnár, Opata, Siklóssi, Jeny, Barcelona kapujában Plattkó excellált.

Az egész mérkőzés folyamán változatos támadások mindkét részről nagy energiával keresztülvíve, de a mi csatárainknak adódnak nagyobb esélyek a góllövésre, amelyek közül azonban csak egyszer sikerül Opatának egy Jenytől kapott szép beadást 6 méterről védhetetlenül befejelni (51. perc)

A legtisztább gólhelyzet a mérkőzés folyamán Siklóssinak adatott, de 5 méterről lőtt labdáját Plattkó nagy bravúrral védte.

Egy különös epizód zavarta meg a mérkőzést. A bíró nevezetesen labdahordásért 11-est ítélt ellenünk, de a közönség, a mely állandóan tapsolta csapatunk szép akcióit, oly élénken fütyüléssel fogadta ezt az igazságtalan ítéletet, hogy Pierra az üresen hagyott kapu mellé lőtte a labdát.

Barcelona legjobbjai: Pierra jobbösszekötő, Plattkó, Carolja balhalf, míg nálunk Fábián, Mandl, Nadler, Opata remekelt, de a többiek is mind kitünően játszottak. Orth betegen állt ki és a mérkőzés első percétől kezdve húzta a lábát, de amíg benn volt, hasznos játékot produkált.

Barcelona, január 6.
Az MTK – FC Barcelona revánsmérkőzése 2:2 arányban döntetlenül végződött.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98