Dtum
Login with Facebookk
1924 | Június

Seipel osztrák kancellárt meglőtték

A golyók a szövetségi kancellárt eltalálták. A déli pályaudvar rendőri őrszobájában végzett orvosi vizsgálat tüdőlövést állapított meg. A sebesülés sulyos, de nem halálos. Seipel dr. szövetségi kancellárt, aki öntudatát teljesen megőrizte, kórházi ápolásába vitték. A tettes kihallgatásakor önmagára is rálőtt és szintén sulyosan megsebesült. Megtagad minden fölvilágosítást és különben sincsen kihallgatható állapotban. Szintén kórházba szállították.

Bécs, junius 1.
Érkezett éjjel 11 óra 20 perckor.
A kancellár a Burgenlandból a balatoni expressel érkezett meg Wienerneustadton keresztül a bécsi déli vasuti pályaudvarra. Wienerneustadtonban fölszállt a vonatra Javorik Károly kopppensteini illetőségül szövőmunkás. Amikor a kancellár a déli vasut pályaudvarán kocsiját elhagyta. Javorik a közelébe férkőzött és revolveréből közvetlen közelből három lövést adott le ellene.


Az első golyó a bal mellbe hatolt, átfurta a tüdőt, majd megakadt a bordák között. A második golyó a mellcsontot érte, arról lesiklott és a bordák fölött ugynevezett vándorutat tett a testben.


A harmadik golyó nem talált. A sebesült kancellárt a pályaudvari orvos és a mentők kirendeltsége a pályaudvaron részesítette elsősegélyben, majd beszállították a wiedeni kórházba, ahol Schnitzler tanár azonnal megoperálta, mind a két golyót eltávolította. A kancellár állapota régi cukorbaja miatt válságosnak tekinthető. A merénylő a revolverben maradt két golyóval mellbelőtte magát. A sebesültet a lincstől a rendőrség emberei mentették meg.


Minisztertanács – Seipel dr. helyettese Frank alkancellár

Bécs, junius 2.
Érkezett éjjel 1 órakor.

A kormány tagjai este 8 órakor rövid minisztertanácsot tartottak, amelyen a kancellár ellen elkövetett merénylet folytán beállott, helyzetet mérlegelték. A kancellár helyettesítését a holnapi nappal Frank dr. alkancellár veszi át. A városban teljes a nyugalom.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Középen áll Seipel A merénylet elkövetője Jaworek, gyári munkás
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98