Dtum
Login with Facebookk
1924 | November

Rövidek

Bethlenen kívül öt miniszter vesz részt Nagyatádi temetésén

A kormánypárt vasárnap esti értekezletére gyülekező képviselők sorra megcsodálják azt a három hatalmas babérkoszorut, amelyeket Horthy Miklós kormányzó, Bethlen István gróf miniszterelnök és a kormány rendeltek meg Nagyatádi Szabó István sírjára. Az első koszoru nemzetiszinü szalagján ez áll: "Magyarország kormányzója – Szabó István, volt földmívelésügyi miniszternek", a krizantémumos második koszoru fekete szalagján: "Munkás életed oly sok alkotását és emlékedet kegyelettel őrzi – Bethlen István", a harmadik fölírás ismét nemzetiszinü szalagon: "Szabó István emlékének – a magyar királyi kormány." A holnap reggeli különvonattal Bethlen grófon kívül öt miniszter utazik Erdőcsokonyára és pedig Vass József, Csáky Károly gróf, Valkó Lajos, Pesthy Pál és Klebelsberg Kunó gróf. A temetési gyászszertartást Ravasz László református püspök fogja végezni, Huszár Károly a nemzetgyülés képviseletében mond bucsuztató beszédet. Bethlen gróf a kormányzó és a kormány nevében beszél, Mayer János a kormánypárt, Tahy Jakab a földmívelésügyi minisztérium és Tallián Andor alispán Somogy-vármegye nevében. Beszélni fognak az ellenzéki pártok képviselői is, köztük Szilágyi Lajos és Drózdy Győző.

MacDonald kedden adja be lemondását
London, november 1.
Amint a Daily Mail irja, a kormány addig nem mond le, amig a Zinovjev-féle levél ügyében kiküldött bizottság be nem fejezi munkálatait. Ez a jövő hét keddjére várható.


Baldwin kormánya a hét végére teljes lesz és haladéktalanul megkezdi a parlamentnyitó trónbeszéd elkészítését.

Vázsonyi Vilmos a kisgazdatársadalmat állítja mintaképül a városi polgárság elé

 Az ujpesti demokrata párt vasárnap délelőtt ünnepi közgyülést tartott. A közgyülés alkalmából este társasvacsorát rendeztek, amelyen megjelentek Vázsonyi Vilmos, Fábián Béla, Semsey Aladár Ujpest polgármestere, valamit az összes liberális pártok képviselői.

 

Antal Andor elnöki megnyitója után Fábián Béla mondott beszédet. Rámutatott arra, hogy a polgárság figyelmét mindig a békés együttmüködés szükségességére hívta föl. Hibáztatja hogy a kormány nem lép föl erélyesen a fölforgatókkal szemben. Akárki is a kormányelnök, az ő, és nem a mellékkormányok kezében kell összpontosítania minden hatalomnak – fejezte be beszédét Fábián.


Vázsonyi Vilmos fölszólalásában arra a veszedelemre mutatott rá, amely a közhivatalnokoknak a politikába való avatkozásával fenyegeti az országot. Amerre nézünk – folytatta Vázsonyi - , mindenütt csak azt látjuk, hogy a terheket békemérték szerint kell viselni, de a jövedelmek alatta maradnak a békebeli jövedelemnek. Az anyagi züllésen kívül erkölcsi és szellemi hanyatlás is észlelhető.


Ma mindenki csak annyit ér, amennyi erőszakot képvisel.


Ezután az általános politika irányzatait birálja és a megszervezett kisgazdatársadalmat állítja a polgárság elé, mint amelynek példájára kell a polgárnak megvédenie érdekeit. A képviselők nagy tetszéssel fogadott beszédei után még számos fölszólalás hangzott el.

Mussolini nem enged gyüléseket tartani

Róma, november 9.
A belügyminiszter a miniszterelnökkel egyetértésben utasította a prefektusokat, hogy további intézkedésig ne engedjenek meg politikai jellegű gyüléseket és összejöveteleket.

A szegedi rendőrség betiltotta Héjjasék csütörtökre tervezett népgyülését
Szeged, november 16.
 A fajvédők, amint ismeretes, a mult hét vasárnapján gyülést tartottak Szegeden. Erre a népgyülésre a fajvédőknek csak a "második garniturája" utazott le. A marsallok azonban, mint Gömbös és Héjjas, távolmaradtak. A propaganda –népgyülés kudarccal végződött, mert csak 150-200, főleg főiskolai hallgató vett rajta részt. A fajvédők ki akarják köszörülni a mult heti csorbát és e hét csütörtökjén Gömbös és Héjjas is leutazik Szegedre. Ujabb népgyülést akartak tartani, a szegedi rendőrkapitányság azonban nem adott engedélyt erre a második fajvédőgyülésre.
Gömbös és Héjjas tehát, ha le is utaznak Szegedre, nyilvános népgyülésen nem vehetnek rész, legföjlebb magánbeszélgetéseket folytathatnak.

Németország vasárnap visszakapta a Ruhr-vasutakat
Essen, november 16.
A francia és belga kezelésben levő német vasutvonalak visszaadása a német birodalmi vasut kezelésébe ma éjfélkor mindenütt nyugodta és zavartalanul megtörtént.
A visszaadott forgalmi eszközök állapota sok helyen nem kielégítő. Az egyik kerület máris jelentette, hogy az ottani mozdonyokat tulnagy mértékben elhasználták és nagyon sok gépet forgalomban tartottak még akkor is, amikor a német szabályok szerint már nem lett volna üzemben tartható. A német hivatalnokok és a német közönség mindenütt a legnagyobb örömmel üdvözölte a kérdéses vonalaknak a birodalmi vasut kezelésébe való visszaadását.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Ravasz László református püspök Stanley Baldwin Vázsonyi Vilmos Mussolini Rajz Héjjas Ivánról
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98