Dtum
Login with Facebookk
1924 | Október

Vetsera báróné kegydíjat kér Csehszlovákiától

A mayerlilngi tragédia egyik szereplőjének elutasított kérelme

A nagy Habsburg-tragédiával kapcsolatos kis epizód játszódik le most Csehszlovákiában.


A legendás mayerlingi tragédia hősnőjének, Vetsera Mára bárónőnek édesanyja hosszú évek óta igen szűkös anyagi körülmények között él Bécsben. Az özvegy bárónő férje valamikor, mint államszolgálatban álló hivatalnok Magyaroszágon, Pozsonyban szerzett illetőséget.

 

A bárónő néhány héttel ezelőtt kérvényt nyújtott be a szlovenszkói minisztériumhoz s arra való hivatkozással, hogy férje pozsonyi illetőségű volt kérte, hogy a cseh állam folyósítson számára kegydíjat. A csehszlovák kormány azonban ridegen visszautasította kérését. A visszautasítás indokolásában egy régebbi magyar törvényre hivatkozik, mely törvény kimondja, hogy aki tíz évnél hosszabb ideig távol él illetőségi helyétől, az elveszti illetőségét.


Vetsera bárónőnek azonban jelenlegi anyai viszonyai miatt úgy látszik nagy szüksége lehet erre a szerény kegydíjra, mert ügyvédje útján terjedelmes beadványban fordult a cseh belügyminiszterhez, kérve, hogy ismerjék el cseh állampolgárnak. A beaadványban hosszabban fejtegeti, hogy lehetetlen az, hogy a csehszlovák hatóságok magyar, megszállott területen a régi magyar törvények szerint járjanak el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98