Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1924 | Szeptember

Dózsa Györgytől Pista bácsiig

Az első magyar földmíves, aki a parlament piros szőnyegét taposta, Szabó István volt, a kerülete révén nagyatádi Szabó. Emlékszem rájuk, hárman üldögéltek, csizmában, mándliban, idegenül, összebujva a baloldali keresztfolyosó egyik pamlagán, évekig: Szabó, Mayer, Novák. A vezér, Pista bácsi, nem ismerkedett, nem pajtáskodott, hus daccal, méltóságos nyugalommal foglalt helyet, a szélső baloldal utolsó padsorában.

 

A konzervatív, nagybirtokos képviselők gyanakodva nézték a somogyi parasztvezér bevonulását, a többség azonban nem sokat törődött még akkor a csizmásokkal. És jöttek obstrukciók, a só-panama, házszabaly-revizió, kirúgások, Szabó István (nagyatádi) se szóval, se cselekedettel nem elegyedett a kavarodásba.

 

Volt a nyugalmában, céltudatos izoláltságában valami végzetes biztonság, egy egész ember, aki döngő léptekkel megy a maga utján. Néha, beszédeiben, mint távoli szélvész moraja, kivillámlott az igazi Szabó István, kipirult az arca, barna öklével rácsapott a padra és kíméletlen, egyben hátborzongató igazságokat káromkodott bele a fölkorbácsolt ülésterembe. Akkor szólt rá egy munkapárti nagyúr: Hé, Dózsa Györrgy szerepét játsza?

 

Az érzéketlenség, a suta gőg, a háboru tanulságainak föl nem ismerése persze egyre balabbra tolta. Pedig nem meggyőződésből, csak dühből volt ezidőtájt forradalmi kedély. Az alaptermészete inkább a ravasz megegyezések, az 50 %-os kiegyezések felé hajtja. Ö választatja meg Fényes Lászlót Nyíregyházán; helyesebben, Szabó István nagy beszéde a Korona termében dönti Fényes javára a választási harcot.

 

Ekkor már keresik a hajlandóságát, sötétül a magyar ég, a parasztot környékezi a munkapárt, a közjogi ellenzék, a radikalizmus, a Nemzeti Kaszinó. Friss idegekkel, csakis a saját osztályának érdekeit nézve mesterien taktikázik az összeomlásig. Hadik kabinetjében földmívelésügyi miniszter. Nagy sor ez, nagy ut a grádicson. Azóta az események rabja. Már nem iránytű, — lélekvesztő a hullámok tetején.

 

És tegyük szivünkre a kezünket, ki nem az a magyar balsors elmult éveiben? A bolsevizmus bukása után az ellenforradalom némely árnyalata tüzes trónra akarta ültetni és mert ez a művelet nem sikerült, miniszteri bársonyszékbe erőltetik.

 

Voltak pillanatok, napok, hónapok, amikor kemény, inas kezében tartotta a nemzedék sorsát, szerencséjét. Bizony, kiejtette, elejtette, elvesztette. A forradalmi mult, amely inkább bátorságának. önföláldozásának dicsősége, mint büne lehet, nem engedte fölállni a piros fotellből, ő mindig mérsékletét, józanságát, alkalmazkodó képességét akarta igazolni.

 

Többet vártak tőle, mint amennyi: Cromwellnek nézték, amikor Szabó István volt.

 

Tűzbe teszem a kezem érte, nem ludas egyénileg semmi szennyes gseftben, nem gyarapodott minisztersége alatt egy huncut fillérrel sem. De beleesett abba az árokba, amit oly kevés magyar politikus került el: a környezete, a tapsoncok, méregkeverők hada bizony hízott a közpénzen, visszaélt a bizalmával, gazul elárulták és nem volt és ma sincs ereje hozzá, hogy eldugja őket, mint a veszett kutyákat. Benyálazták, bekapták, megrágták, már csak két csizmája lóg ki az éhes torkokból.

 

Jó uraim, ez a politika!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nagyatádi Szabó István Dózsa György, aki talán sorstárs is
HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Petőfi és a bor Petőfi és a bor
A Magyar irodalomtörténeti Társaságban múlt év októberében több...
Az országgyűlés feloszlatása Az országgyűlés feloszlatása
Hosszú betegségnek halál a vége. Egy álló esztendeig dulta a válság...
Az olcsóság hullámai Az olcsóság hullámai
Mindenki az olcsóságtól várja életviszonyainak megjavulását. Máris...
A bécsi szegényházban elhagyottan, koldusszegényen maghalt Turi Karola, a békeévek híres virágáruslánya A bécsi szegényházban elhagyottan, koldusszegényen maghalt Turi...
A bécsi szegényházban meghalt Turi Karola, a régi békeévek híres...
A magyar gyártmányu teherautók és autobuszok eladásának kiterjesztése A magyar gyártmányu teherautók és autobuszok eladásának...
A hosszu idő óta tartó nyomasztó gazdasági helyzet a magyar...
Painlevé hadügyminiszter nyilatkozik a francia hadsereg lázadásáról Painlevé hadügyminiszter nyilatkozik a francia hadsereg lázadásáról...
Hetek óta riasztó hírek járják be a világsajtót, amelyek a francia...
A Röntgen-sugarak számára minden átlátszó A Röntgen-sugarak számára minden átlátszó
A természet titkainak, csodáinak a megismerésében nagyot haladt az a...
Megszólalnak a szirénák 2. Megszólalnak a szirénák 2.
Amikor szombatonként megszólaltak a szirénák és egy pillantással...
Kereskedők és iparosok szervezkedése Kereskedők és iparosok szervezkedése
A budapesti kereskedők és iparosok országos szervezete december hó...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98