Dtum
Login with Facebookk
1924 | Szeptember

Oroszországot elismerik a Népszövetségben egyesült összes államok

Páris. Szeptember 12.
 A mai nap eseménye: Herriot Oroszországgal tárgyalásokat kezdett! Köztudomásu, hogy Lenin alatt Oroszország mindinkább áttért a polgári államok gazdasági és kormányzati rendszerére.
Dacára azoknak az erős ellentéteknek és forradalmi kilengéseknek, amelyek Oroszországot jellemezték, helyzete kialakulásában részben ugyanazta a tendenciát látjuk, mint a francia forradalomnál.

 

A világ forradalmosítására irányuló törekvésen kívül, mint jóformán az előbbi kísérlet természetes reakcióját, erősen nacionalista és imperialista expanzióra való törekvést. Bár Oroszország gazdaságának és kereskedelmének helyzete ezidő szerint még nagyon távol áll a békebeli színvonaltól, az európai nagyhatalmaknak el kellett ismerni hogy milyen hatalmas nemzetközi faktor Oroszország. Még emlékezetes az a riadalom, amelyet a génuai konferencia során kötött orosz-német szerződés a franciáknál és az angoloknál okozott. Ezzel az időponttal kezdődik az európai nagyhatalmak versengése az oroszok barátságáért.


Ugyanekkor válik nyilvánvalóvá, hogy az oroszokkal való szerződések megkötésének bizonyos ára van és az oroszok csak kétoldalú szerződések megkötésére hajlandók. Még a mult év folyamán Olaszország kötött nagyon alapos és a legapróbb részletekre kiterjedő egyezményt Oroszországgal. Azután folytatódtak a két évvel ezelőtt megkezdett és időközben gyakrabban félbeszakított tárgyalások Anglia én Oroszország között. Ezek a tárgyalások a legutóbbi napokban sikeresen befejeződtek. Éspedig ugy, hogy mind a két fél hozott áldozatot. MacDonald angol miniszterelnök azonban genfi beszéde során.

 

Kijelentette, hogy az oroszokkal kötött szerződésben látja először tanújelét annak, hogy Szovjetország be akar kapcsolódni a többi államok közösségébe és azokkal együtt, egy uton kíván haladni. A Népszövetség ezévi ülésszakának két legkimagaslóbb esemény MacDonald angol és Herriot francia miniszterelnökök nagyszabásu beszédei voltak. Mind a két államférfiu beszédéből kitűnik, hogy a Népszövetséget a jövőben lényegesen meg akarják erősíteni, tekintélyét és befolyásai növelni és uj, a Népszövetség jegyében álló irányzatot akarnak teremteni.

 

Ennek föltételeként mind a két kormányelnök Oroszország, Németország és esetleg az Amerikai Egyesült Államoknak a Népszövetségbe való belépését jelezték. Hogy ez azonban megtörténhessék, annak elengedhetetlen előföltétele Oroszországnak a Népszövetségben egyesült összes államok által történő elismerése.


Mert milyen ferde helyzet alakulhatna ki, ha Oroszország a Népszövetség tagjai közé fölvétetnék anélkül, hogy a Népszövetség valamennyi tagja által el lenne ismerve. Ezek után
biztosra vehető, hogy a kis államok köztük Magyarország, október hónap közepéig dönteni fognak az Oroszországgal való kapcsolatok fölvétele mellett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98