Dtum
Login with Facebookk
1925 | Április

Hogyan győzött Cambridge Oxford ellen

A süllyedő oxfordiak feladják a küzdelmet. – Hatvanhat évvel ezelőtt fordítva történt. – Hatszázezer ember a pártokon.

 

A hetvenhetedik küzdelem.

A város már reggeltől kezdve szédülten és bódultan megbabonázva várta a délutánt és a csípős hideg ellenére már a reggeli órákban elhelyezkedett a Themse partján, hogy szemtanúja lehessen a körülbelül húsz percig tartó küzdelem egy-két percének.

Hetvenhét éve minden tavasszal elindult kilenc-kilenc fiú a két ősi egyetemi városból, hogy színeit győzelemre vigye. És százezrek ujjongva, lelkükben ünnepi áhítattal – fejükben áttért komoly megfontolással kísérik a kis hajó útját, amely az angol erő és kitartás bajnokait viszi. Az angol diákok álmában nem harcoló hősök, hanem cambridgei és oxfordi evezősök jelennek meg és egyetlen vágyuk egykor ott ülni nyolcadmagukkal a Themse hullámos vizén.

A küzdelem váratlan meglepetést hozott. Bár Cambridge favoritként startolt, ugyanis az utolsó hét évben hatszor győztek a világoskékek és jelenleg is meggyengült oxfordi legénységgel kellett volna megküzdeniük – ilyen nagy és könnyű győzelemre senki sem mert gondolni.

Oxford ráadásul rossz taktikával indul. Túl gyors csapásokkal startol. Az első tizenöt másodpercben 10 stroket vesznek, míg Cambridge nyugodtabban nyolcat. Az oxfordi csónak lassan-lassan telni kezd vízzel. Cambridge mindjobban lehúz, egy, később két hajóhossz már az előnye. Oxford nem igyekszik valamiképpen jobb fekvéshez jutni, küzd a szél és víz ellen.

Cambridge már közeledik a Hammersmith-hídhoz és előny közel száz jard.
Az oxfordi csónak félig vízben. Mire a hídhoz érnek, látják, hogy teljesen tehetetlenek – felemelik kezüket, jelezve, hogy feladják a versenyt.

Első ízben történt meg, hogy a hajó elsüllyedése előtt a csapat feladta a versenyt. Igaz, hogy egy perc múlva már erre a sorsra jutottak volna a sötétkékek. A Cambridge nyugodt, szép finissel 21 perc 50 mp. alatt ér a célba.

Természetesen jobb időt is tudtak volna evezni. A rekord a távra 18 p. 29 mp. (Oxford 1911.) Érdekes megjegyezni, hogy 1912-ben mind a két hajó elsüllyedt, míg 1859-ben Cambridget érte utol hasonlóan végzet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Cambridge University győztes nyolcasa Az Oxford nyolcasa elől sötét sállal, a győztes Cambridge csapata hátul
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98